Maradnak az áramkimaradások a Nyugat-Dunántúlon
E.ON: több településen csak pénteken lesz áram
Harmincnégy településen még nem tudta helyreállítani teljes egészében a szolgáltatást az áramszolgáltató - mondta el az MTI érdeklődésére csütörtök kora este Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
2009.01.29 19:12MTIMás források szerint pedig még 74 településen akadozik az ellátás a havazások miatt. Az ellátatlan településrészek között sok a külterület, illetve pincesor, csak hat-nyolc olyan község van, amely teljes egészében ellátatlan maradhat péntekig - mondta.
A Vas megyei védelmi bizottsághoz beérkezett információ szerint a megyében 16 órakor 12 településen még teljes áramszünet volt, további öt településen pedig csak részleges volt az áramszolgáltatás. Az E.ON saját - az MTI birtokában lévő - jelentése szerint Vas, Zala és Somogy megyében 16 órakor összesen még 74 település volt érintett teljesen, vagy részlegesen az áramszünetben.
Patay László erről azt mondta, kollégáik jelenleg is megfeszített erővel, nagyon nehéz körülmények között dolgoznak a szolgáltatás mielőbbi helyreállításán. Elmondása szerint elegendő ember és technika is a rendelkezésükre áll, a munkálatok a kedvezőtlen terepviszonyok miatt nem haladnak a terveik szerinti gyorsasággal. Teljesen felázott szántóföldeken, szinte megközelíthetetlen helyeken kell oszlopokat állítani, olyan helyekre kell darut eljuttatni, ahol még a lánctalpas járművekkel is sokszor megsüllyednek - mondta.
Hozzátette azt is: azoknak a településeknek a polgármestereivel, illetve katasztrófavédelmi igazgatóságaival, amelyeket várhatóan csak pénteken tudnak majd visszakapcsolni a hálózatba, még csütörtökön személyesen veszi fel a kapcsolatot, telefonon.
Azt viszont nem tudta megmondani, hogy melyek ezek a települések. Szavai szerint kollégái összesítik a listát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06