Koronavírus-járvány
Immunológus a kínai oltóanyagról: más a vakcina, de a technológia ugyanaz
A kínai vakcinával kapcsolatban leszögezte, hogy az orosz és a kínai szakemberek is ugyanott tanulnak - Európában vagy Amerikában -, ahol más vakcinák fejlesztői.
2021.01.18 16:48ma.huDániában is felbukkant az új koronavírus sokkal fertőzőbb dél-afrikai változata, ráadásul emelkedik az Egyesült Királyságból származó, különösen gyorsan terjedő mutáció által okozott fertőzések száma.
Minél jobban terjed ez a vírus, annál könnyebben mutálódik - erről Lisziewicz Julianna beszélt az ATV Start című műsorában. Az immunológus elmondása szerint a vírus legjobban ott mutálódik, ahol a vakcinák a legjobban hatnak, tehát a tüskefehérjében. Lisziewicz szerint a már meglévő oltóanyagokat pár hét alatt át lehet alakítani úgy, hogy hatásosak legyenek a mutációra. Úgy gondolja, hogy ha a dél-afrikai mutáció elterjed, hamar lesz ellene oltóanyag.
A kínai vakcinával kapcsolatban leszögezte, hogy az orosz és a kínai szakemberek is ugyanott tanulnak - Európában vagy Amerikában -, ahol más vakcinák fejlesztői. Hozzátette, hogy más a vakcina, de a technológia ugyanaz. Szerinte az orosz és a kínai vakcina azért sincs elfogadva, mert nem kértek rá engedélyt Európában. Az orosz vakcinát használják Brazíliában, a kínait Ázsiában.
"A kínaiak nem akarják feltétlenül Magyarországon vagy az Európai Unióban eladni az oltóanyagot. Van máshol is piac számukra. Mi szeretnénk tőlük behozni, ezért a magyar hatóságoknak kell dönteni" - mondta a műsorban az immunológus.
"Nem az a dilemma, hogy melyik vakcina lehet a jobb, hanem az, hogy van-e vagy nincs vakcina" - fogalmazott. Szerinte el kell dönteni, hogy mekkora a rizikó a kínai vakcinában és mi lehet az előnye.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
- 1:15 Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06