Országgyűlés
Változnak az országoslista-állítás szabályai
Az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség - legalább 14 megyében és a fővárosban - országos lista állításához már a következő parlamenti választáson.
2020.12.15 13:00MTIA parlament kedden változtatott az országgyűlési választási listaállítás szabályain.
A választási törvények kormány által kezdeményezett, minősített többséget módosítását 134 igen szavazattal, 60 nem ellenében fogadta el a Ház.
Ennek alapján az eddigi 27 helyett 71 egyéni jelöltre lesz szükség - legalább 14 megyében és a fővárosban - országos lista állításához már a következő parlamenti választáson.
Rendelkezik a jogszabály az átjelentkezések miatt megnövekedett létszámú szavazókörökről is: ha a választópolgárok száma több mint 1500 egy szavazókörben, akkor lehetséges, ha pedig 2000-nél több, akkor kötelező a szavazást vagy egy helyiségben, de több asztalnál, vagy ugyanazon épületben, de több külön helyiségben lebonyolítani.
Az átjelentkezéssel kapcsolatos változtatás az is, hogy az átjelentkezés határidejét a szavazást megelőző negyedik napról a kilencedik napra módosították.
A mentelmi jogot érinti az a szabály, amely a választási eredmény jogerőre emelkedését határozza meg a képviselőjelölti mentelmi jog véghatáridejének.
Elfogadták továbbá, hogy nem kell alkalmazni a közterület-használatról szóló jogszabályokat olyan gyalogosforgalom számára nyitva álló közterületen folytatott kampánytevékenység esetén, amely a választópolgárokkal történő személyes kommunikációra irányul, ha az ennek során alkalmazott berendezés, kellék elhelyezésére igénybe vett közterület nem haladja meg a négy négyzetmétert. Ilyen kampánytevékenységnek minősül különösen a kapcsolatfelvétel a választópolgárokkal, a közügyekről folytatott személyes beszélgetés, a szórólaposztás, az aláírásgyűjtés, amely alatt értendő az ajánlások gyűjtése is.
Emelkedik a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) választott tagjai tiszteletdíjának havi összege: a közszolgálati tisztviselői illetményalap 10-szereséről a 12-szerese, az NVB-elnök tiszteletdíjának havi összege pedig a közszolgálati tisztviselői illetményalap 15-szöröséről a 21-szeresére. A tiszteletdíj arányosan csökkentett része illeti meg az adott naptári évre az NVB tagját, ha az előző naptári évben az ülések 20 százalékáról igazolatlanul távol maradt.
Az NVB ülése ezentúl - az elnök döntése alapján - elektronikus kommunikációs eszköz igénybevételével is megtartható lesz.
Az országgyűlési és az európai parlamenti (EP) választás kitűzése után az országgyűlési választás esetén az Országgyűlés alakulóülésének napjáig, az EP-választás esetén a választás eredményét megállapító határozat jogerőre emelkedéséig az NVB ügyrendje nem módosítható.
A törvénymódosítás arra is reagál, hogy egy alkotmánybírósági határozat megsemmisítette a népszavazási törvény aláírásgyűjtő ívek miatt kiszabott bírságra vonatkozó rendelkezéseit. E helyzetet egyebek mellett úgy orvosolja, hogy az ívenkénti bírság összegét ezerről nyolcszáz forintra csökkenti, és megállapít egy felső korlátot.
Az összegző módosító javaslat elfogadásával elhagyták a képviselők a törvényjavaslatból a szavazólapról történő képfelvétellel kapcsolatos rendelkezést, mivel magáncélra a hatályos törvények szerint is le lehet fotózni a szavazólapot.
Bár a törvényalkotási bizottság összegző módosító javaslatában szerepelt, de a zárószavazás előtt a Fidesz kérésére külön szavazott a Ház 10 Pest megyei országgyűlési választókerület területének átszabásáról, és végül kivették azt az összegző módosító javaslatból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06