Koronavírus
Hiába kaptak saját idősávot, a vártnál több idős jár a boltokba délután
Olyan üzletek is vannak, amelyek jogszerűtlenül nem fogadják az időseket a számukra védett idősávon kívül.
2020.11.28 10:48MTINem lett egyértelmű siker az idősek vásárlási idősávja, a Magyar Nemzet szerint a reméltnél kevesebb idős van, aki akkor megy boltba, amikor csak a 65 éven felüliek lehetnek ott. Olyan üzletek is vannak, amelyek jogszerűtlenül nem fogadják az időseket a számukra védett idősávon kívül.
Több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a héten bevezetett vásárlási idősávokat. A 65 éven felüliek járhatnának boltba a számukra védett idősávon kívül is, de akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ez azonban jogellenes - írta a Magyar Nemzet.
A lap szerint a 65 évnél idősebbek eddig a vártnál kisebb arányban fogták vissza a délutáni látogatásait a zsúfoltabb helyeken.
Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke arról is beszélt a lapnak: a vásárlók nagy része fegyelmezettebb lett. Többen vásárolnak egyedül, és terjed a gumikesztyű használata is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


