Közlekedés
Az eredeti szerződés szerinti teljesítésre szólította fel a BKV a 3-as metró felújítását végző céget
A BKV ezzel párhuzamosan megkezdte az új közbeszerzési eljárások előkészítését, és vizsgálja a saját erőforrások bevonásának lehetőségét is.
2020.11.13 12:36MTIÚj határidők megjelölése mellett az eredeti szerződés szerinti teljesítésre szólította fel a 3-as metró felújítását végző céget a BKV Zrt., miután a felek között hétfőig nem jött létre szándéknyilatkozat szerződésmódosításról.
A BKV Zrt. pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: a 3-as metró középső - Lehel tér-Nagyvárad tér közötti - vonalszakasza állomásainak korszerűsítésére 2019. november 27-én kötöttek szerződést a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel, de a belvárosi rész alagúti- és állomásfelújítási munkáinak egyidejű megvalósításáért szükségessé vált a szerződés határidejének módosítása, ezért a közlekedési vállalat a szerződésmódosításért egyeztetéseket kezdeményezett a kivitelezővel.
A tárgyalások nem vezettek eredményre, ezért a BKV 2020. július 24-én felfüggesztette a szerződés egy, a 3-as metró középső szakaszának felújítására vonatkozó részét. Az egyeztetések tovább folytatódtak, de az álláspontok csak minimálisan közelítettek - írták.
Kiemelték: a kialakult helyzet egyelőre nem veszélyezteti a metróvonal felújításának határidőre történő befejezését, és az európai uniós forrásból történő megvalósítást. A vállalat bízik abban, hogy a Swietelsky partner lesz a középső szakasz alagúti munkáinak határidőre történő befejezésében.
A BKV ezzel párhuzamosan megkezdte az új közbeszerzési eljárások előkészítését, és vizsgálja a saját erőforrások bevonásának lehetőségét is - tették hozzá.
Mint írták: a 3-as metró középső szakasza állomásainak felújítására kötött szerződés értelmében a BKV november 7-én az utasforgalom kizárása mellett munkaterületet adott a vállalkozónak a Nyugati pályaudvar és a Semmelweis Klinikák állomás közötti szakaszon. A vállalkozó már el is kezdte a Nyugati pályaudvar, a Deák Ferenc tér és a Kálvin tér állomás felújítását, valamint a korábban átadott állomásokon - Arany János utca, Ferenciek tere, Corvin-egyed, Semmelweis Klinikák - az utasforgalom biztosítása miatt eddig át nem adott területeken is elkezdődtek a korszerűsítési munkálatok és az állomási munkákhoz kapcsolódó alagúti kivitelezési és szállítási feladatok.
A 3-as metróvonal középső szakaszán jelenleg is tartó munkálatok nem teszik lehetővé az utasforgalom melletti munkavégzést - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06