Koronavírus
Szijjártó: decembertől kerülhet Magyarországra az orosz vakcina - videó
Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásárolhat ebből a vakcinából.
2020.11.07 14:01MTIA koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkőhöz érkezik a jövő héten, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.
Szijjártó Péter a keleti irányú vakcinabeszerzésre vonatkozó tárgyalásairól beszámolva elmondta, az orosz féllel a licenc megvásárlásának lehetőségéről is tárgyalnak, hogy Magyarország helyben is elő tudja állítani az oltóanyagot.
Közölte továbbá, hogy Magyarország egy kínai állami vakcinagyártónál is regisztrálta vásárlási szándékát, valamint két magántulajdonú társasággal is kapcsolatban áll, aminek eredményeként Magyarország az elsők között juthat oltóanyaghoz Európában.
Egészségi állapotáról Szijjártó Péter elmondta, a megfertőződése miatt elrendelt karantén ötödik napján a Covid-19 betegség néhány tünete, így például a fejfájás és végtagfájdalom erősödött nála, míg a nátha tünetei és a köhögés csillapodott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
- 1:30 Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06