"Parkolj és utazz": fellélegzik a város?
Ingyenes parkoló Kerepesen: két cég pályázott
A csütörtöki ártárgyalás után dőlhet el, hogy ki építheti meg a kerepesi HÉV megálló közelében a 77 személygépkocsi és 32 kerékpár elhelyezésére alkalmas parkolót - közölte Szabó Zoltán, az Euro-Épinfo ügyvezetője, a beruházás projekt menedzsere az MTI-vel.
2009.01.27 06:47MTIAz önkormányzat megbízása alapján a beruházást irányító szakember közölte, hogy az összesen bruttó 44 millió forintba kerülő létesítményhez több mint 39 millió forintnyi uniós támogatást nyert a település.
A meghívott három kivitelező közül kettő: a VIANOVA 87 Zrt. és a Szint-vonal Kft indult a kerepesi ingyenes parkoló építésére tavaly decemberben kiírt és január 16-án zárult közbeszerzési pályázaton - a Mélyközép Kft. nem élt a lehetőséggel - mondta Szabó Zoltán. Mivel a két cég pályázatának műszaki tartalma szinte teljesen egyforma, ezért az olcsóbb árat ajánló nyeri el a munkát a csütörtöki ártárgyaláson - tette hozzá. Kerepes nagyközség önkormányzata az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Program keretén belül 11 százalékos önrész felmutatásával jutott hozzá a több mint 39 millió forintos uniós támogatáshoz.
A járulékos költségekkel együtt 44 millió forintba kerülő új parkolóval a "parkolj és utazz" rendszerre szeretnék rászoktatni a kerepesieket és a környéken lakókat.
A 77 személygépkocsi és 32 kerékpár ingyenes elhelyezésére alkalmas parkoló üzembe helyezésével azt szeretnék elérni, hogy az autósok és kerékpárosok miután leparkoltak, tömegközlekedési járművön folytassák útjukat. Az építés március elején kezdődhet, a parkoló avatását május végére tervezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06