Elismerések
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adtak át
Állami kitüntetéseket és egészségügyi díjakat adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Latorcai Csaba, a tárca közigazgatási államtitkára hétfőn Budapesten.
2020.10.26 23:30MTIA politikusok a Magyar Érdemrend középkeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozata, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozata elismeréseket, egy Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata és egy Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata elismerést, valamint Semmelweis Ignác-díjakat, Batthyány-Strattmann László-díjakat és egy Pro Sanitate díjat nyújtottak át.
Kásler Miklós azt mondta, hogy Magyarország kizárólag Szent István államának értékeire támaszkodhat, ezek jelenthetik az egyetlen biztos pontot a jövőben. Ezzel arra utalt, hogy az elismeréseket eredetileg augusztus 20. körül, az államalapítás ünnepéhez kapcsolódóan adták volna át, csak ezt a tervet a koronavírus-járvány meghiúsította.
A pandémia kellős közepén az ember arra összpontosít, hogy mi az a fix pont az életében, amelyre építkezhet - hangoztatta a miniszter, hozzátéve: a magyarok a saját hagyományaikban lelik fel azokat a stabil erkölcsi alapokat, amelyek több mint ezer éven keresztül megőrizték az országot és biztosították annak töretlen fejlődését.
Úgy vélekedett: a magyar kultúrában minden fellelhető, ami a világban létezik, de a világban nem léteznek azok a színek, hangulatok és érzések, amelyek a magyar kultúrában igen.
A magyar kultúra hatalmassá terebélyesedett, amihez a kitüntetettek is hozzájárultak - jelentette ki Kásler Miklós.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


