Nyugdíj-emelés
Schmuck Erzsébet: emeljék két és félszeresére a legalacsonyabb nyugdíjakat!
Novemberben 1,2 százalékos nyugdíjemelés lesz, ami 100 ezer forintos havi nyugdíj esetén havi 1200 forint.
2020.10.24 14:51MTINyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekció előrehozását és kamatának megfizetését, továbbá az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését követeli az LMP a kormánytól - erről beszélt Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a Facebookon tartott online sajtótájékoztatóján szombat délelőtt.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett arra, hogy novemberben 1,2 százalékos nyugdíjemelés lesz, ami 100 ezer forintos havi nyugdíj esetén havi 1200 forint. Ebből megfogalmazása szerint alig 3 kiló almát lehet kapni, azt is csak almaszezonban.
Rámutatott: az 1,2 százalékos emelés azt jelenti, hogy a kormány az idén mindössze 4 százalékos inflációval számolt a nyugdíjas fogyasztói kosár alapján, miközben az élelmiszerek ára 7,8 százalékkal emelkedett, ezen belül a zöldségek, gyümölcsök 18,5, a párizsi, kolbász 17 százalékkal.
Az LMP javasolja a kormánynak, hogy vizsgálja felül a nyugdíjas fogyasztói kosarat, és számolja újra a nyugdíjemelés alapjául szolgáló infláció mértékét. Az ellenzéki párt szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány akkor is csak év végén korrigálja a nyugdíjakat, ha az év közbeni infláció meghaladja az év eleji nyugdíjemelést. Ráadásul Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben megígérte, hogy a nyugdíjasok az idén novemberben kamatostul kapják az emelést - emlékeztetett Schmuck Erzsébet.
De hol marad a beígért kamat? Mert a bejelentésből kimaradt. Miniszterelnök Úr! Csak nem felejtette el? - tette fel a kérdést az ellenzéki politikus.
Az LMP egyik fő célja a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, ezért követeli a kormánytól, hogy a nyugdíjkorrekcióval ne várják meg az év végét, a gazdasági növekedés eredményeiből a nyugdíjasok is részesüljenek, a minimálnyugdíjakat legalább 2,5-szeresére emeljék, és az alapvető élelmiszerek áfáját csökkentsék 27 százalékról 5 százalékra - mondta a párt társelnöke online sajtótájékoztatóján.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


