Koronavírus
Debreceni tankerület: felkészültek a testhőmérséklet-mérésre
A 41 iskolában 138 bejáratot nyitottak meg és 418 digitális hőmérővel ellenőrzik a diákokat.
2020.09.29 12:58MTIA Debreceni Tankerületi Központ köznevelési intézményeiben felkészültek az október 1-től kötelező testhőmérséklet-mérésre. A 41 iskolában 138 bejáratot nyitottak meg és 418 digitális hőmérővel ellenőrzik a diákokat - közölte a tankerület igazgatója kedden Bagamérban, ahol az általános és alapfokú művészeti iskolában egy hete tesztelik az eljárást.
Pappné Gyulai Katalin az MTI-nek elmondta: intézményeikben megfelelő a tanulók és a munkatársak egészségének a védelme, amelyhez a kormány biztosítja a szükséges eszközöket, fertőtlenítőszereket.
Hozzátette: az óvintézkedéseknek - intézményi járványügyi eljárásrend, kézfertőtlenítő pontok kialakítás, szünetek utáni folyamatos fertőtlenítés, takarítás -, valamint a diákok és a pedagógusok felelősségteljes magatartásának is köszönhető, hogy az iskoláikban tanuló 16 863-ból fiatalból 23 a covid-fertőzött, a diákok 0,1 százaléka, és a 704 osztályból csupán hétben van digitális, tantermen kívüli oktatás.
Pappné Gyulai Katalin elmondta azt is, hogy a napokban osztják ki a digitális hőmérőket, de néhány intézményben - mint ahogy Bagamérban is - már korábban tesztelték az eszközöket annak érdekében, hogy lássák, miként tudják gyorsítani, hatékonnyá tenni a beléptetést.
Valamennyi iskolában a megszokottól több kaput nyitottak ki, több intézményben úgynevezett csúsztatott csengetési rendet vezettek be, két iskolában pedig 8 óra helyett 8.30-kor kezdődik a tanítás - sorolta a tankerületi igazgató.
A bagaméri tapasztaltokról szólva hozzátette: a tesztidőszak alatt szűrtek ki magasabb hőmérsékletű diákot, ami hozzásegített a helyi eljárásrend kialakítására, és ennek eredményeként olyan megállapodás született, hogy ilyen esetben a háziorvos soron kívül azonnal fogadja és ellátja a kiszűrt gyereket.
Figyelemre méltónak nevezte Pappné Gyulai Katalin azt a bagaméri ötletet, hogy a járólapokra felfestett üzenetekkel - "Moss gyakran kezet!", "Ne lépj a sarkamba, tarts távolságot!" - is segítik a diákokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06