Április 6 környékén lehet a népszavazás
Tarlós: Az MDF politikai Miki egérként kandikál ki Gyurcsány szivarzsebéből
Tarlós István szerint "április 6-a környékén" sor kerülhet a Fidesz kezdeményezte népszavazásra a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról; az ellenzéki párt népszavazási kampányának vezetője erről keddi sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.
2008.01.22 15:11MTI"Erősen bízunk köztársasági elnök úr többször bizonyított demokrácia-érzékében, meg lehet kockáztatni, hogy emberi számítás szerint tán április 6-a környékén sor kerülhet a népszavazásra" - mondta a politikus, akit arról kérdeztek, hogy mire számít a Fidesz most, hogy az Alkotmánybíróság hétfői-keddi napirendjén szerepelnek a referendumot elrendelő országgyűlési határozathoz érkezett kifogások. A köztársasági elnöknek az Alkotmánybíróság döntését követő 15 napon belül kell kitűznie a referendumot 90 napon belüli időpontra. Tarlós István a sajtótájékoztatón aláírta az Albert házaspár több-biztosítós rendszer bevezetése ellen kezdeményezett népszavazását, amelyet több civil szervezet, többek között a Liga Szakszervezetek is felkarolt. A politikus az MTI-nek azt mondta: az egészségbiztosítási törvényt megerősítő népszavazást, amelyet a Fidesz kezdeményez február 11-én az Országgyűlésben, várhatóan le fogják szavazni a kormánypártok, és azért írta alá az Albert házaspár népszavazási kezdeményezését, mert azt a referendumot a kormány nem lesz képes megakadályozni. A távirati iroda kérdésére hozzátette: a házaspár kezdeményezése ugyanakkor már nem érhet össze időben a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szóló referendummal. A Fidesz népszavazási kampányának vezetője a szocialisták szokásos csúsztatásának és hazugságnak nevezte, hogy Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető szerint nem több-biztosítós rendszert akarnak bevezetni. "Ez tipikus esete annak, amikor a macskára azt mondják, hogy a nyávogó szerkezet" - fogalmazott a Fidesz kampányirányítója. Hangsúlyozta: a rendszerbe belekomponálták az üzleti érdeket, így az már csak "halandzsa", "játék a szavakkal", hogy ez több biztosítónak, vagy több pénztárnak nevezik. Tarlós István arra az újságírói felvetésre, hogy az MDF-es Csapody Miklós szerint le kellene őt váltani a Fidesz népszavazási kampányának éléről, úgy válaszolt: "erre mondják, hogy megszólalt a gödörből a lyuk". "Az MDF ismét azt bizonyította, hogy egy entitását rég elveszített törpepárt, egy politikai Miki egérként kandikál ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr szivarzsebéből" - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06