Fehérorosz elnökválasztás
A külügyi bizottság rendkívüli ülését kezdeményezi a parlament jobbikos alelnöke
A Fehéroroszországban kialakult helyzet miatt.
2020.08.19 05:30MTIAz Országgyűlés külügyi bizottságának összehívását kezdeményezte Brenner Koloman, a testület tagja, a parlament Jobbik által delegált alelnöke, hogy Szijjártó Péter szakminiszter meghallgatásával mihamarabb foglalkozni tudjanak a Fehéroroszországban kialakult helyzettel.
Keddi budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus elmondta: benyújtott egy bizottsági állásfoglalás-tervezetet is, amelyben a parlament felszólítja a kormányt, hogy "azonnal, hezitálás nélkül álljon ki a belarusz nép szabadsága, függetlensége és a demokratikus módon megismételt, szabad választások mellett".
Hangsúlyozta: a Jobbik számára fontosak a polgári demokratikus alapértékek, köztük az a szabadság is, amelynek eleme a fair, csalás és erőszak nélkül lebonyolított választás.
A politikus aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a magyar kormány nem foglalt állást a fehéroroszországi eseményekkel kapcsolatban.
Brenner Koloman szerint minden országgal kiegyensúlyozott viszonyt kell ápolni, ám aggasztó, hogy a magyar kabinet "egyre szorosabbra fűzi a kapcsolatot olyan egypárti autoriter államokkal, mint Oroszország vagy akár Kína, vagy Törökország".
Úgy gondoljuk, hogy az egyensúlyi állapotból kibillent a magyar külpolitika, és sürgős korrekciót javaslunk - fogalmazott, kiemelve pártja euroatlanti elkötelezettségét.
Kapcsolódó írások:
- Charles Michel telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal a fehéroroszországi helyzetről
- Fehérorosz elnökválasztás - Merkel Putyinnal egyeztetett
- Az EU vizsgálatot sürget a fogvatartott fehérorosz tüntetők ügyében
- Szijjártó Péter a minszki helyzetről egyeztetett
- Fehérorosz elnökválasztás: az Európai Unió nem fogadja el a vasárnap tartott választás eredményét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
- 14:15 Brit védelmi miniszter: Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal
- 13:11 Cannes - Folytatódott a hollywoodi hangulat a fesztiválon
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06