Koronavírus
ORFK: kevesebben haltak meg az utakon a járvány idején, de sok volt a gyorshajtás
Voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé.
2020.05.29 16:14MTIIdén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.
A közleményben azt írták, a koronavírus megjelenésével és a veszélyhelyzet bejelentésével a járműforgalom jelentősen visszaesett Magyarországon, ezzel együtt a közúti balesetek száma is csökkent. Hozzátették, a rendőrök ekkor is jelen voltak a közutakon.
Voltak olyan autósok, akik abban bíztak, hogy ilyenkor nincs ellenőrzés, ezért a gyér forgalomban száguldoztak, érvényes jogosítvány nélkül vagy ittasan ültek a volán mögé. Egyes kamionsofőrök pedig úgy gondolták, hogy ebben az időszakban bármikor előzhetnek az autópályán - írták.
Kitértek arra is, a korlátozások enyhítésével, megszűnésével egyre több jármű és gyalogos jelenik meg az utakon.
"Ne engedjük, hogy az elmúlt hetekben, hónapokban esetleg felgyülemlett feszültség a közlekedés során csapódjon le! A közutak biztonságát és mások életét veszélyeztetők határozott rendőri fellépésre számíthatnak" - fogalmaztak a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06