Járvány
Koronavírus - meghalt az első beteg Magyarországon
Egy idős páciens az első magyar áldozat, aki nem azonos a 99 éves nénivel.
2020.03.15 13:45ma.huMeghalt egy koronavírusos beteg a Szent László kórházban - jelentette be Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc polgármestere. Az elhunyt XVIII. kerületi lakos volt.
A HVG úgy tudja, hogy egy 75 éves emberről van szó, aki tüdőgyulladásban halt meg, de koronavírust is megállapítottak nála. Ez a beteg eddig nem szerepelt a hírekben.
A járványügyi tájékoztató honlapon egyelőre az áll, hogy nincs halottja Magyarországon a járványnak, de ez még reggeli adat.
Megkeresték a kórházat, egyelőre nem válaszoltak.
Meghalt egy koronavírusos nő idős édesanya a Szent Imre Kórházban
Meghalt egy koronavírusos nő idős édesanyja tüdőgyulladásban a Szent Imre kórházban. Az elhunyt asszony lányát koronavírussal kezelik a Szent László kórházban. Egyelőre nem tudni, az elhunyt nő is fertőzött volt-e vagy a rajta elvégzett műtét következtében kapta meg a halálát okozó tüdőgyulladást - számolt be a 444.hu.
A Blikk infói szerint a Szent Imre kórházban fel sem merült, hogy az idős asszony fertőzött lehetett volna, mert semmilyen erre utaló tünete nem volt. Még most sem biztos, hogy koronavírus okozta a halálát, a tüdőgyulladás ugyanis az idős fekvőbetegek esetén gyakrabban előfordulhat és nagyon veszélyes rájuk.
A kórház illetékesei most tájékozódnak, hogy a halotton el lehet-e végezni a vírustesztet. Ez azért lenne fontos, mert az idős nőt védőfelszerelés nélkül kezelték, ápolták, és így megfertőzhette az orvosokat, nővéreket, vagy akár a többi beteget is.
A 444.hu szerint az asszonyt február 29-én operálták, négy hónapja lett volna hátra a századik születésnapjáig. A műtét az orvosok, és a nőt látogató rokonok szerint is nagyon jól sikerült. Annyira jól, hogy múlt hétvégén azt mondták, hogy egy-két napon belül hazaengedik.
Hétfőn azonban belázasodott, tüdőgyulladást kapott, szerdán már halott volt. A nő lánya, a hétfőn bevezetett látogatási tilalomig látogatta. Ugyanezen a napon ő is belázasodott. Kétszer is elment a háziorvoshoz, aki azt mondta neki, hogy csak influenzás.
Csütörtök éjjel viszont már mentőt hívtak hozzá, olyan rosszul volt. Agyvérzés gyanúval vitték a Szent Imre kórházba, itt fedezték fel nála is a tüdőgyulladást. Elkülönítették, egy nappal később tudták tesztelni, szombatra meglett az eredmény, koronavírusa van. Átszállították a Szent Lászlóba, állapota most is súlyos.
A Szent Imre kórházban csak ekkor rakták össze, hogy ő a tüdőgyulladásban elhunyt 99 éves néni lánya. Az elhunyt beteg közel két hétig volt a kórházban, és mivel körülbelül 14 nap a koronavírus lappangási ideje, ezért ha ez okozta volna nála a lázat és a tüdőgyulladást, akkor lehetséges, hogy a kórházban kapta el. Arról sincs semmi nyom egyelőre, hogy a koronavírusos lánya máshol kapcsolatba került volna beteggel.
Az ilyen kérdéses esetek megerősítik azon szakértők aggodalmait, akik szerint érdemes lenne bővíteni a szűrési kapacitásokat, hogy legalább a kórházi dolgozókat és a tüdőgyulladásos betegeket tesztelni lehessen - írta a budapestkornyeke.hu.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06