Sajtóközlemény
Pályázati hírek
Elindult az "Élesztőalapú, mikroorganizmusokat és védőgázt alkalmazó hibrid biotechnológia és oltóberendezés kidolgozása, hústermékek eltarthatóságának megnövelésére" tárgyú projekt a HALKER Kft-nél.
2020.02.10 13:30ma.huA HALKER Kft. és a Debreceni Egyetem közösen 810 millió forintot meghaladó vissza nem térítendő támogatást nyert el a „Piacvezérelt Kutatás-Fejlesztési és Innovációs Projektek Támogatása” című pályázati kiíráson. A közel 1,5 milliárd forint összköltségvetésű beruházásból új élelmiszeripari technológia fejlesztése valósul meg.
A projekt várható eredménye segítségével a közösség egy olyan új, H-BIOP technológiát kap – antagonista mikroorganizmusokon alapuló, bioprotekciós technológia –, húskészítmények eltarthatóságának növelésére, melynek segítségével a frissen vágott húsok eltarthatósága várhatóan 30-40%-kal növelhető. Ezen új, bioprotekciós technológia során izolált, emberi fogyasztásra alkalmas élesztőgombák kerülnek felhasználásra, mesterséges anyagok helyett, ezért a mesterséges anyagokból származó egészségügyi kockázat nem lép fel. A kereskedelmi láncban résztvevő kereskedők selejtmennyisége csökken, a fogyasztók frissebb húsokhoz juthatnak.
A projekt keretében a következő alkalmazható eredmények állnak elő: Új, bioprotekciós H-BIOP technológia, húskészítmények eltarthatóságának növelésére. Az új technológiát alkalmazó H-BIOP termék szintű berendezés.
A projekt újdonságtartalma a versenytársak termékeihez képest, hogy a friss húsoknál még nem alkalmazott bioprotekciós eljárás kerül alkalmazásra, illetőleg, hogy az élelmiszeriparban jelenleg is meglévő védőgázas technológia kiegészítéseképpen, egy önállóan és hibrid módon is alkalmazható új technolóiga jön létre.
A K+F projekt eredményeként születő újítás magas piaci potenciállal rendelkezik, mivel várhatóan a cég teljes termékforgalmának 18%-át közvetlenül érintheti a projektben kifejlesztendő technológia. Nemzetközi szinten a kifejlesztendő technológiát a HALKER Kft. saját szlovák leányvállalatánál a MIRKOM s.r.o.-nál és elsősorban beszállítói partnereinél tervezi közvetlenül értékesíteni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
- 13:11 Bach: marad az eredeti terv, a Szajnán lesz az olimpiai megnyitó
- 12:10 Rekordszámú turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben
- 11:10 Önkéntes pénztárak: évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a tagok
- 10:09 MGE: minden adott az új autók piacának fellendüléséhez
- 9:08 Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen
- 8:08 A Ladánybene 27 visszament a múltba új lemezén
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06