Szerencsejáték
Jelentkeztek a hazai lottózás történetének legnagyobb nyereményéért
Több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert.
2020.01.15 10:14MTIJelentkezett nyereményéért az a szerencsés, aki minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét vihette haza - közölte a Szerencsejáték Zrt. szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a tavaly november 22-i Eurojackpot-sorsoláson egy magyar bruttó 30 millió eurót, azaz több mint bruttó 10 milliárd forintot nyert.
A játékosnak a sorsolás másnapjától számított 90 napon belül kellett jelentkeznie a Szerencsejáték Zrt.-nél, ezt a napokban meg is tette.
A cég azt írta, Magyarországon nagyon ritkán lehet a lottónyertesekről személyes információkat megtudni, de az Eurojackpot hazai nyertese névtelenül kitöltötte az úgynevezett nagynyertesek kérdőívét, így megosztott néhány információt játékszisztémájáról, életéről.
A játékos elárulta például, hogy vidéken adta fel a nyertes szelvényét, amelyet önállóan, saját számok megjelölésével játszott meg. Kiderült az is, hogy több éve minden héten játszik az Eurojackpoton és korábban még nem nyert nagy összeget. Egyetlen rituáléja, hogy mindig ugyanazon a napon adja fel a szelvényét. Egy lottózóból értesült arról, hogy nyert, amiről azonnal értesítette házastársát.
A játékos közölte, hogy utazásra, autóra, lakásra biztosan jut majd a jackpotból, de jótékonykodni és befektetni is fog, amelyhez pénzügyi befektető segítségét is igénybe veszi. Emellett úgy nyilatkozott, hogy szűkebb családja is részesül majd az összegből.
Arra a kérdésre pedig, hogy a nyeremény felvétele után abbahagyja-e a lottózást, egyértelmű választ adott: esze ágában sincs, tovább fog játszani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06