Demszky előtt a BKV átalakítási terve
BKV-ból hamarosan holding lehet
A főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén mutatja be a BKV vezérigazgatója Demszky Gábor főpolgármesternek a közlekedési társaság holdinggá szervezésének koncepcióját - írja a szombati Népszava.
2009.01.10 08:20NpszavaEgy viszonylag kiérlelt és véglegesnek tekinthető, de széles körben még nem ismert, nem jóváhagyott koncepciót mutat be hétfőn Kocsis István, a BKV vezérigazgatója.
Egyelőre kérdéses a konkrét lépések városházi fogadtatása, bár az alapötlet nem ismeretlen, hiszen Kocsis már vezérigazgatói pályázatában beszámolt róla. A Népszava úgy tudja, az alapötlet nem változott, tehát egy, a jelenlegi igazgatási apparátusnál jóval kisebb gárdával működő, jogkörében és gazdálkodásában önálló, és továbbra is a főváros kizárólagos - később esetleg többségi - tulajdonában álló holdingközpont fogná össze az egyes ágazatokat, így a busz, a metró, a villamos közlekedést irányító leányvállalatokat.
A lap szerint a koncepció annyiban módosult, hogy mégsem a külön cégek kezelik majd az ágazatok infrastruktúráját, illetve a karbantartási tevékenységeket, hanem ezek megmaradnának önállóan minden ágazati társaságnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


