Több százezer forint bírságot is kaphatnak
A tűzoltók szerint veszélyes játék a plázák kijáratainak lezárása
Veszélyes és szabályellenes az irodaházak, bevásárlóközpontok kijáratai számának csökkentése a fűtési kiadások visszafogására - közölte Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője szerdán az MTI-vel.
2009.01.07 19:42MTIA szóvivő erről azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy tapasztalataik szerint így is próbálnak takarékoskodni egyes bevásárlóközpontok, irodaházak.
Az ajtók áteresztő-képességének csökkentése veszélyt jelent a bent lévőkre, mert egy esetleges kiürítés során kevesebb ember tudja elhagyni az épületet. Emiatt ez a gyakorlat szabályellenes is, az Országos Tűzvédelmi Szabályzatba ütközik - mondta.
Hozzátette: ha egy tűzvédelmi ellenőrzés során ilyen megoldással találkoznak, akkor szabálysértési eljárást indíthatnak, több százezer forintos tűzvédelmi bírságot is kiszabhatnak. A szóvivő elképzelhetőnek tart egy olyan megoldást, hogy a bezárt ajtó mellé biztonsági őrt állítanak, aki vészjelzés esetén megnyithatja a lezárt ajtókat.
A WestEnd Ingatlanhasznosító és Üzemeltető Kft. ügyvezetője az MTI-nek szerdán délután azt mondta: a gázkorlátozás miatt szerdán éjféltől a normál 140-150 köbméteres óránkénti gázfogyasztást 40-50 köbméterre fogják vissza. Emiatt a többi között 26-ről 20 Celsius fokra csökkentik a belső hőmérsékletet, lezárnak néhány bejáratot, hogy kevésbé hűljön az épület, illetve a szellőztetőkben a beszívott friss levegőt csak a kimenő használt levegővel melegítik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


