Hableány-tragédia
Dunai hajóbaleset - Pszichológus: hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz
'Nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.'
2019.06.15 09:24ma.huAkár hónapokkal később is kialakulhat poszttraumás stressz (PTSD) azoknak a szakembereknek, például a búvároknak az esetében, akik részt vettek a Dunába süllyedt Hableány turistahajó mentésében - mondta Lénárt Ágota pszichológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A pszichológus elmondta, nagyon fontos, hogy az áldozatok családtagjai és a mentésben részt vevő szakemberek is szakszerű segítséget kapjanak.
Nem mindenkinek van erre szüksége, hiszen vannak olyanok, akik magukban is képesek megküzdeni a teherrel, amit a gyász, illetve a szörnyű élmények jelentenek. A tapasztalat azonban arra mutat, hogy az emberek túlnyomó része, ha ilyen jellegű segítséget kap, akkor sokkal hamarabb képes "visszaállni" - tette hozzá.
A szakember kifejtette, a krízisintervenciós pszichológia segítségével több lépcsőben enyhítik a lelki nyomást: az első és legfontosabb a biztonság megadása, a második a tragédia feldolgozása, majd pedig a helyreállítás.
A mentésben dolgozó búvárok számára segítséget jelenthet, hogy a munka megkezdése előtt a tapasztaltabb kollégáik modellezik a lehetőségeket. Így az agy úgy veszi, már találkozott azzal, amit tapasztal, ezért sokkal védettebb a szörnyűségekkel szemben - mondta Lénárt Ágota.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:41 Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
- 20:37 Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
- 18:30 Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
- 16:23 Megállíthatatlan, csak éppen hazánkat kerüli el a hatalmas esőzés - videó
- 14:51 Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot
- 12:58 Újabb erős földrengés váratlan helyszínen - vajon hol csap le újra a titokzatos rengés-sorozat?
- 10:00 Elkésett a kétségbe esett anya az őzikéjével - mire vizet találtak a faluban, a gida feladta
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


