Dunai hajóbaleset
Megjutalmazzák a Hableány mentésében résztvevőket
Megjutalmazzák azokat, akik részt vettek a május 29-én elsüllyedt Hableány sétahajó és a benne rekedt halottak kiemelésében a Dunából.
2019.06.15 08:40ma.huA Magyar Nemzet szombati lapszámában azt írták, hogy a büntetőeljárás mellett több száz millió forintos kártérítési perekre lehet számítani. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a jutalmazáskor kiemelten kezelik majd azokat, akik az életüket veszélyeztették a mentés során, azaz a búvárokat és közvetlen felszíni segítőiket.
"Az ő hősies helytállásukat a dél-koreai egység parancsnoka és az ázsiai ország budapesti nagykövetsége éppúgy elismerte, mint a magyar állami vezetés és a közvélemény" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy 498-an vettek részt a műveletben.
Sógor Zsolt, a Hableányt üzemeltető Panoráma-Deck Kft. sértetti képviselője a Magyar Nemzetnek kijelentette: a nyomozás eddigi adatai szerint a Viking Sigyn szállodahajó megszegte a hajózási szabályzat előzésre vonatkozó előírásait. A svájci tulajdonú vízi jármű személyzete nem jelezte előzési szándékát a Hableány személyzetének, még csak hangjelzést sem adott, és az előírt oldaltávolságot sem tartotta be - mondta.
Mindezt a Viking Sigyn ukrán kapitányával szembeni gyanúsítás is tartalmazza. Jurij C.-t csütörtökön helyezték szabadlábra 15 millió forint óvadék ellenében; jelenleg egy budapesti szállodában tartózkodik, lábán nyomkövetőt visel, és hetente kétszer jelentkeznie kell a rendőrségen.
A Magyar Nemzet különböző forrásokból arról értesült, hogy a büntetőeljárással párhuzamosan több kártérítési per is indulhat, amelyek jó eséllyel csak a büntetőügy jogerős lezárása után érnek majd véget.
A dél-koreai turistacsoport útját szervező iroda már az első napokban jelezte kártérítési igényét. Ugyanakkor a külföldi áldozatok hozzátartozói is kártérítésért indítanak majd pereket, a Hableány matrózának és kapitányának rokonai pedig már meg is bíztak ügyvédeket ebből a célból.
A magyar személyzet szempontjából a tragédia jogilag munkahelyi halálos balesetnek minősül, ennek anyagi következményeivel együtt. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az üzemeltető ki is fizeti majd az őt terhelő összeget, ám azt utána ráterheli a büntetőeljárásban elmarasztaltra, illetve a Viking Sigyn üzemeltetőjére.
A Hableány kiemelésében az állami szereplők - Belügyminisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Országos Mentőszolgálat, Műegyetem - mellett civil szervezetek, cégek is részt vettek. Számláikat állami költségvetésből fizetik majd ki, ám ezeket az összegeket vélhetően ugyancsak ráterhelik a felelősre. A becslés szerint több száz millió forintra rúg a kártérítési igény - olvasható a Magyar Nemzetben.
A két hajó Budapesten a Margit hídnál május 29-én este ütközött össze, az egyik jármű - a Hableány nevű kirándulóhajó, fedélzetén kétfős magyar személyzettel és harminchárom dél-koreai turistával - elsüllyedt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06