Dunai hajóbaleset
ORFK szóvivő: Csepelen folytatják a Hableány szemléjét
Hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot.
2019.06.11 14:30ma.hu
MTI/Mohai Balázs
A csepeli szabadkikötőbe viszik a május 29-i balesetben elsüllyedt, majd kedden kiemelt Hableány turistahajót, ahol hajózási, nautikai és műszaki szakértők, valamint az ügyészség munkatársainak bevonásával vizsgálják a roncsot - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a budapesti Margit hídon tartott sajtótájékoztatóján.
Gál Kristóf elmondta, Csepelen már napokkal ezelőtt kialakították a helyszínt a szemléhez, amelyet viszont már a mentéssel egy időben megkezdtek, hogy a kiemelés során keletkezett elváltozásokat is rögzíteni tudják.
A mentés alatt négy holttestet emeltek ki, azonosításuk folyamatban van, de vélelmezhetően az egyik halott a hajó magyar kapitánya, egy másik pedig az egyetlen gyermek utas - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy még négy embert keresnek.
Gál Kristóf közölte azt is, hogy a belügyminiszter kérésére megduplázták a keresésben részt vevő rendőrök számát.
A szóvivő emlékeztetett, a balesettel összefüggésben a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytat nyomozást, jelenleg egy gyanúsított van, a szállodahajó ukrán kapitánya.
Gál Kristóf elmondta azt is, hogy hétfőn a Viking Sigyn szállodahajó - egyéb okok miatt - ismét Magyarországra érkezett, és mivel szükségessé vált új bizonyítékok beszerzése, valamint a tényállás teljes körű tisztázása, a rendőrség új szemlét tartott a hajón.
Kérdésre válaszolva hozzátette, a szemle során olyan bizonyítékot szereztek, amely vélhetően teljesebb képet ad a történtekről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:34 Busztragédia az M3-ason: legalább 12 halott, több tucat sérült
- 6:06 Halálos földrengés rázta meg Indonéziát: legalább 51 áldozat, ezrek menekültek el
- 22:41 Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése
- 20:37 Mi történik a Földdel? Feltűnően sok erős földrengés történt a napfogyatkozás óta
- 18:30 Újabb elképesztő leletre bukkantak az alacsony vízállású Dunában
- 16:23 Megállíthatatlan, csak éppen hazánkat kerüli el a hatalmas esőzés - videó
- 14:51 Napfogyatkozás után földrengés rázta meg Spanyolországot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


