Dunai hajóbaleset
Sikerült kiemelni a Hableányt
A roncsot egy uszályra helyezték.
2019.06.11 13:21ma.hu
Hétórás mentés után a terveknek megfelelően sikeresen kiemelték a május 29-ei balesetben elsüllyedt Hableány turistahajót kedden Budapesten, a Margit hídnál. A hajót egy uszályra helyezték, amely várhatóan a csepeli szabadkikötőbe szállítja a járművet.
A Hableányt kedden kora reggel kezdték kiemelni a Duna mélyéről, közben többször megálltak. A mentést négy szakaszban hajtották végre: először a kapitányi hídig, majd a fedélzetig, utána pedig a vízvonalig emelték ki a hajót a Clark Ádám úszódaru segítségével, utolsó lépésként pedig elhelyezték az uszály fedélzetén.
Minden állomáson vizet szivattyúztak a hajótestből, illetve búvárok hatoltak be a jármű belsejébe, ez alkalmakkor akadálymentessé tették a hajótestet a holttestek megtalálása érdekében.
A mentés során négy holttestet emeltek ki a hajóból, így négyre csökkent az eltűntként kezeltek száma.
A helyszínen a szakemberek úgy vélekedtek, lehetnek még holttestek a hajótestben, ugyanis különösen a tati teremben rengeteg hordalék halmozódott fel.
A hajót a csepeli kikötőbe szállítják, ott pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság hajózási, nautikai és műszaki szakértő bevonásával, az ügyészség képviselőjének jelenlétében szemlének veti alá a járművet - mondta az MTI-nek Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Hableány 1949-ben épült, a hajó 27,2 méter hosszú, 4,8 méter széles és 5,2 méter magas, a súlya 50 tonna. A turistahajó kiemelésére Komáromból érkezett pénteken a 200 tonna emelésére is képes Clark Ádám úszódaru.
A Hableánnyal összeütköző Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitányát vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetése vétségének gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és tartóztatták le.

Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06