A biztonság és a szabadság dilemmája
Paczolay Péter: veszélyben vannak a klasszikus alapjogok
Hatvan évvel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadása után a klasszikus alapjogok - a véleménynyilvánítás joga, a lelkiismereti és vallásszabadság, a gyülekezési jog - veszélyben vannak - mondta az MTI-nek adott interjújában az Alkotmánybíróság elnöke.
2008.12.30 08:06MTIPaczolay Péter a nemzetközi környezet változásával indokolta véleményét. Mint mondta: a terrorizmus elleni háborúval él együtt sok állam, és ez felveti az alapjogok védelmének egyik alapkérdését, a biztonság és a szabadság dilemmáját, amelyen ötszáz éve gondolkodik a politikai filozófia és az alkotmányelmélet.
Az a hivatkozás, hogy a szabadságnak addig van értelme, amíg biztonságban élhet az ember, az alapjogok korlátozását eredményezte az elmúlt években nemzetközi egyezményekben, egyes vezető nagyhatalmak esetében is - vélekedett az Alkotmánybíróság elnöke.
Hozzátette: mindez megjelenik nemzetközi bíróságok és az egyes országok gyakorlatában is. "Úgy gondolom, egy alkotmánybíróságnak a feladata az, hogy a szabadságot védje, és keresse azokat a módozatokat, ahogy a szabadságot meg lehet védeni, és a biztonság szempontja is érvényesül" - mondta.
Felidézte: az amerikai legfelsőbb bíróság is kimondta idén a guantánamói foglyokkal kapcsolatos döntésében, hogy a szabadság és a biztonság egy szabad társadalomban összekapcsolható.
Paczolay Péter szerint új dimenziót jelentenek az alapjogok értelmezésénél azok a jogok, amelyek az elesettek, a szegények, a szenvedők helyzetét kívánják javítani. Példaként említette a gyermekek jogainak védelmét, a rabszolgamunka visszaszorítását, a népirtással szembeni fellépést.
Úgy fogalmazott: az alapjogvédelem feladata korunkban az, hogy az egyén jogain keresztül az emberi szenvedést csökkentse, minimalizálja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


