Hol járt, mit csinált a kormányfő?
Többször szólalt fel, de kevesebbet beszélt - Gyurcsány Ferenc elmúlt éve számokban
Gyurcsány Ferenc 2008-ban többször szólalt fel a parlamentben, mint tavaly, viszont kevesebbet beszélt. A kormányfő több napot töltött külföldön, mint 2007-ben, és egy kicsivel több szabad hétvégéje volt - derül ki a kormányszóvivői iroda adataiból, amelyet az MTI kérésére állított össze.
2008.12.28 12:15MTIAz összegzés szerint a miniszterelnök az idén 43 kormányülést vezetett, Magyarországon 185, külföldön 55 sajtótájékoztatóval egybekötött programja volt.
Tavaly 47, az idén 50 napot töltött külföldön, ahol 27 állami vezetővel találkozott. Magyarországon pedig 20 állami vezetőt, minisztert, és tartományi miniszterelnököt fogadott.
A kormányfő az idén 31 alkalommal szólalt fel a parlamentben, kettővel többször, mint tavaly, de felszólásainak időtartama - 6 óra 50 perc - nagyjából két órával kevesebb volt, mint az elmúlt évben.
Gyurcsány Ferenc kilencszer szólalt fel napirend előtt az országgyűlésben, és 21 esetben reagált napirend előtti felszólalásokra, hozzászólásokra. Egy politikai vitanapon mondott expozét.
A miniszterelnök nem személyesen válaszolt a 11 hozzá intézett interpellációra, öt kérdésre, és tíz azonnali kérdésre. A kormányfő az idén fegyelmezettebb szavazó volt, mint tavaly.
Míg 2007-ben a voksolások alig 50 százalékán vett részt, 2008-ban a 2496 nyílt, gépi szavazásból 2183 alkalommal nyomott gombot, ami 87,5 százalék.
A miniszterelnök 2007-ben 72 településen járt, az idén 48-szor volt vidéken, és 57 településre látogatott el. Budapesten kívül összesen 12.452 kilométert tett meg kocsival.
Gyurcsány Ferencnek az idén 19 szabad hétvégéje volt, néggyel több, mint tavaly. Volt 24 szabadnapja is, de ebben benne van a hivatalos szabadsága.
A kormányszóvivői iroda tájékoztatása szerint a miniszterelnök általában reggel hét körül kezdte a napot, és minden este nagyjából fél kilencig dolgozott.
Az összegzés szerint 2008-ban százszor volt edzeni, körülbelül 35-40 alkalommal futott, átlagosan 12-14 kilométert. A kormányfő idén 182 blogbejegyzést írt, korábbi internetes bejegyzéseiből pedig válogatáskötet jelent meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


