9000 forint: BKV, MÁV és Volán
Egységes bérlettel lehet utazni a fővárosban januártól
Egységes budapesti bérletet vezetnek be januártól, a 9.000 forintba kerülő bérlet a BKV, a Volánbusz és a MÁV Start összes vonalára és szolgáltatásaira egyaránt érvényes lesz a főváros határain belül.
2008.12.20 15:26MTIA sajtótájékoztatón - amelyen jelen volt Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes és Kocsis István, a BKV vezérigazgatója - Demszky Gábor az új rendszer előnyeként említette, hogy a jövő évtől a BKV-bérlettel utazóknak nem kell plusz jegyet venniük a városhatáron belüli vasúti és Volán-járművek használatakor.
Az egységes bérlet bevezetéséhez a fővárosi önkormányzat 929 millió forintot, az állam 1,8 milliárd forintot nyújtott, míg az utasok egy százalékkal járulnak hozzá a költségekhez a bérletek megvásárlásával. Ez azt jelenti, hogy a 9.000 forintba kerülő bérlet árából egy százalékot az új rendszer bevezetésére fordítanak. A dolgozói bérletek esetében 100, a tanulói, nyugdíjas és a kétheti bérletek esetében pedig 50 forintot, összességében nettó 416 millió forintot az egységes budapesti bérlet díjrészeként a BKV átad majd a MÁV-nak és a Volánbusznak - mondta Demszky Gábor.
A számítások szerint napi 17 ezer utazás a BKV-val párhuzamos vonalon közlekedő Volán-buszokra tevődik át. Várható az is, hogy az új rendszerben napi 14 ezer budapesti vasúti és Volán-utazás, illetve napi 85 ezer vasúti és 43 ezer Volán helyközi utazás válik olcsóbbá.
Molnár Csaba elmondta, hogy az összevont fővárosi bérlet bevezetése az első lépés a régió közlekedésének egységesítése felé. Mint a miniszter hozzátette: az új bérlettel az utasok a BKV 1.150 kilométernyi hálózata mellett a főváros közigazgatási határain belül használhatják a MÁV 120 kilométernyi vasútvonalát és a Volán-buszok megállóit. Így mintegy 150 új megállóhelyet vehetnek igénybe a budapestiek a januárban bevezetendő bérlettel.
Kapcsolódó írások:
- Emelkednek a BKV-tarifák és a közműdíjak
- Elmarad a csütörtökre tervezett BKV-sztrájk
- A BKV megkapja a negyvenmilliárdot az államtól
- Demszky Gábor bízik abban, hogy a BKV megkapja a többlettámogatást
- Ma eldőlhet, hogy lesz-e BKV-sztrájk csütörtökön
- Mintegy 1.300 busz hiányozhat a forgalomból egy esetleges BKV-sztrájk idején
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


