Demonstráció
Elemző: a tüntetések nem rendezik át a pártszimpátiát
Farkas Örs politikai elemző szerint belpolitikai szempontból a tüntetéssorozat egy statikus folyamat, a pártszimpátiát nem rendezi át.
2018.12.22 11:40MTIAz elemző az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában úgy értékelt, a tüntetéseknek a belpolitikában nincs túl nagy hozadéka. Olyan ügy köré szerveződik, ami szerinte "az emberek zsebében nem nyitotta ki a bicskát", illetve csak azokéban, akik eleve kormányellenesek voltak - tette hozzá Farkas Örs, aki szerint a tüntetések "tüzelik" az ellenzéki szimpatizánsokat, de ugyanúgy a kormánypártiakat is.
Rámutatott arra is, hogy a munka törvénykönyve egyértelműen rögzíti, kizárólag a munkáltató és a munkavállaló között írásban megkötött megállapodás alapján van lehetőség önként vállalt 100, illetve 150 óra túlmunkára.
Az elemző szerint a tüntetések belpolitikai vetületénél fontosabb azok nemzetközi vonatkozása. Úgy véli ugyanis, nem lehet véletlen, hogy a budapesti tüntetésekkel egyidejűleg Rómában, Varsóban, Bécsben és Belgrádban is tüntetések voltak. Mindenhol ugyanazokkal az eszközökkel, ugyanaz a korosztály, ugyanolyan jellegű és ugyanolyan hangulatú eseményeket szervezett meg. Ráadásul valamennyi országban jobboldali, bevándorlásellenes kormányok regnálnak - hívta fel a figyelmet Farkas Örs, aki szerint ez sem lehet véletlen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
- 13:46 A félvezetők globális eladása 15,2 százalékkal nőtt az első negyedévben éves szinten
- 12:45 A látogatók előtt született alpaka csikó a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06