Tüntetés
Országszerte voltak tüntetések kedden
Vidéken is utcára vonultak az emberek.
2018.12.19 07:49ma.huSzombathelyen több mint ezren vettek részt a város Fő terén, a Városháza előtt tartott demonstráción kedden este. Az összes ellenzéki párt képviseltette magát, és békés volt a tüntetés, amelyet elsősorban a túlóratörvény ellen rendeztek, de felolvasták az öt pontot.
Sopronban is rendezvényt tartottak, az Index olvasója szerint 150-en vettek részt a tüntetésen, amit "már nem csupán a Rabszolgatörvény, hanem az Orbán kormány diktatúrája ellen is" tartottak. A rendezvény után mécseseket gyújtottak, amikből az "O1G" , illetve "Elég volt!" feliratokat rakták ki.
Budapesten a Kossuth téren folytatódott az elmúlt napok tüntetéssorozata, ám most csupán úgy kéttucatnyian lehettek.
Kaposváron 300-an tüntettek, írja a Népszava.hu. A Petőfi téri rendezvényen a Momentum, a Polgári Szabadság Platform, a Jobbik, az MSZP, a DK és az LMP politikusai vettek részt, majd fáklyás felvonulás után az Európa parkban folytatódott az esemény, ahol beszédeket mondtak politikusok.
Miskolcon is volt tüntetés, amely vonulással zárult. Közel 100-an a helyi Fidesz irodáig meneteltek, ahol beszédek hangzottak el.
Címlapfotó: Kormányellenes tüntetés az MTVA székháza előtt 2018. december 17-én. MTI/Mohai Balázs
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
- 18:23 Már a rendőrség nyomoz az újabb cirkuszbaleset ügyében - megszóltalt a szemtanú - videó
- 18:17 Kompetencia helyett a lexikális tudás a fontos - így változott meg a magyarérettségi
- 18:12 Bakondi György: fontos tudatában lenni annak, hogy kik lépnek be az Európai Unió területére
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06