Kormány
Akadálymentesítik a nemzeti konzultációt
Hogy vakok és gyengénlátók is részt vehessenek benne.
2018.11.18 14:33MTIAkadálymentes lesz a vakok és gyengénlátók számára a nyolcadik, a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció - mondta Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a kormányhoz fordult, mert szeretnék, hogy a vakok és gyengénlátók is részt vehessenek a nemzeti konzultációban - közölte Nyitrai Zsolt, aki megjegyezte, hogy Magyarországon több mint 80 ezer vak és gyengénlátó ember él.
Elmondta, a konzultációs ívek akadálymentesítésének legjobb megoldását a szövetség szakértői határozzák majd meg.
Nyitrai Zsolt szólt arról, hogy Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, és a kormány szövetségesként, partnerként tekint rájuk.
Nyitrai Zsolt elmondta, a nemzeti konzultáció során visszaérkező állampolgári vélemények kijelölhetik majd a jövőben a családtámogatási intézkedések alapjait és irányait.
A kormány 2010 óta számos döntés hozott a családok védelme és megerősítése érdekében. A 2019-es költségvetésben 2000 milliárd forint jut családtámogatásra, ez a 2010-es összeg duplája.
Kitért arra is, hogy eddig 90 ezren vették igénybe a családi otthonteremtési kedvezményt, és már az eredmények is látszanak: húsz éve nem volt ilyen magas a gyermekvállalási kedv, továbbá másfélszeresére nőtt a házasságkötések száma.
A népességfogyásra nem a migráció, nem a bevándorlók tömeges betelepítése a megoldás, hanem a gyermeket nevelő családok támogatása. Kiszámítható és hosszú távú családpolitikai kell - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt.
Mint elmondta, a konzultáció során kikérik az emberek véleményét - a többi között - a főállású anyaságról, az otthonápolásról, a fiatalok életkezdési támogatásáról, valamint arról: támogatják-e azt, hogy a családokkal kapcsolatos legfontosabb szabályok kétharmados védelmet kapjanak.
Nyitrai Zsolt közölte, a budapestiek otthonaiba már megérkeztek a konzultáció kérdőívei, vidéken folyamatos kézbesítés. December elejéig minden háztartásba eljutnak majd a konzultációs kérdések, amelyekre december 21-ig lehet válaszolni.
Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének elnöke elmondta, hogy a szervezet alapítói azt a célt tűzték ki, hogy a vak és gyengénlátó emberek saját maguk intézhessék ügyeiket, önálló cselekvő részesei lehessenek a társadalomnak.
A vakok és gyengélátók számára a konzultációs ívek változatait a jövő héten készítik majd el. Ezek terjesztése a szövetségen keresztül történik majd - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:08 Karácsony Gergely Ursula von der Leyennel tárgyalt Strasbourgban
- 6:05 Hadházy Ákos: közelebb kerültünk a rendszerváltáshoz
- 22:34 NNGYK: nem vonták vissza a szentesi kórház műtőinek engedélyét
- 20:28 Az USA milliárdnyi legyet dob le Mexikóra és Texasra
- 18:18 Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06