Bíróság
Csaknem másfélezer céget károsítottak meg a csalók
Közokirat-hamisítás és csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében mondták ki jogerősen bűnösnek a vádlottakat.
2018.11.15 16:47MTIAz elsőrendű vádlottat 4 év, a másodrendű vádlottat 2 év 10 hónap börtönre ítélte csütörtökön a másodfokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék, mert 2011-ben csaknem másfélezer cégtől csaltak ki összesen több mint 40 millió forintot internetes telefonkönyv, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványok készítésére.
A törvényszék közleménye szerint közokirat-hamisítás és csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében mondták ki jogerősen bűnösnek a vádlottakat. Az ötödrendű vádlottra 1 év 4 hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki. A közokirat-hamisítás miatt bűnösnek talált másik két vádlottat próbára bocsátották.
Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 2011-ben megvásárolta mintegy százezer cég adatait, majd - egyik esetben egyedül, a másikban a másodrendű vádlottal közösen - a többi vádlott nevére két gazdasági társaságot alapítottak, de utóbbiak a vállalkozás irányításában nem vettek részt. Ezután előfizetői szerződést és díjbekérő nyomtatványt küldtek a megvásárolt címekre, és mintegy ezerötszáz cég összesen több mint negyvenmillió forintot át is utalt nekik.
Az előfizetői szerződésben vállalták, hogy a cégek adatait internetes telefonkönyvként, valamint nyomtatott és CD-formátumú kiadványként közzéteszik. Az internetes oldalak azonban telefonkönyvként nem működtek, a többi változat elkészítése pedig eleve nem állt szándékukban - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


