Adóügyek
Fesztiválszervező csoporttal szemben nyomoznak költségvetési csalás és pénzmosás miatt
Magyar és külföldi cégek is érintettek.
2018.11.15 10:36MTIA Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) költségvetési csalás és pénzmosás miatt nyomozást indított egy fesztiválszervező csoporttal szemben, amelyben magyar és külföldi cégek is érintettek. Ennek hatására az ügyben érintett magyar cég által idén befizetett adó összege elérte a 90 millió forintot, míg a társaság az elmúlt 5 év alatt csupán 13 millió forintot fizetett be a költségvetésbe - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint egy fesztiválszervező csoport a jegyértékesítéshez ciprusi cégeket használt, és a bevétel egy részét egy szlovák társasághoz utalta. Onnan a pénzt felvették, illetve továbbutalták más szlovák bankszámlára. A költségvetésnek okozott kár meghaladja a 360 millió forintot, és mintegy 2,7 milliárd forint a pénzmosással érintett összeg.
A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói már lefoglaltak, illetve zároltak magyar és külföldi bankszámlákat, 60 millió forint készpénzt és egy nagy értékű BMW-t. A nyomozás további szakaszában, nemzetközi segítséggel, sikerült egy 420 millió forintot érő szlovák szállodát is zár alá venni. Ugyancsak zár alá került egy magyarországi ingatlan, ami 210 millió forintot ér. Ezzel összesen 1 milliárd 188 millió forint vagyon biztosítja a kár megtérülését - olvasható az adóhatóság közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


