Közöny
Drogosnak hitték, magára hagyták a sztrókos kislányt a játszótéren
Egy albertirsai játszótéren esett össze. A járókelők nem segítettek, mert azt hitték, kábítószerezett.
2018.09.14 08:42ma.huEgy albertirsai játszótéren esett össze a 12 éves Szandra. A járókelők segítségnyújtás nélkül továbbmentek, mert azt hitték, a kislány drogozott. Mint kiderült, Szandra sztrók miatt lett rosszul - írja a Blikk.
A lap szerint a gyerekkorban igen ritka sztróknál kiemelten fontos az időfaktor: a betegnek csak akkor van esélye a gyógyulásra, ha 3 – avagy a legújabb protokoll szerint 4,5 – órán belül megkapja a szükséges kezeléseket.
A lány életét egy arra járó polgárőr, Szemők István mentette meg.
"A nővérem kislánya szólt, hogy menjek, mert a közeli játszótéren fekszik egy lány. Azonnal odasiettem: sajnos, sokan elmentek mellette, mert valószínűleg azt hitték, hogy ivott, esetleg füves cigarettát szívhatott. Én rögtön láttam, hogy az ujjai nagyon furcsán állnak. Képtelen volt felemelkedni a porból, mozogni vagy összefüggően beszélni" - mondta el a lapnak a polgárőr, aki a Készenléti Rendőrség köztársasági elnöki őrségénél dolgozik rendőrként.
A kislányon életmentő műtéteket hajtottak végre. Egy évvel a történtek után ismét jár, beszél.
(A címlapfotó illusztráció.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06