EU
Elkésett Orbán a Sargentini-jelentés megbeszéléséről
"Megvan a kockázata annak, hogy az Európai Unió értékei sérülnek Magyarországon."
2018.09.11 15:13ma.huKedden vitázott, majd szerdán szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése a magyar jogállamisági helyzetről szóló különjelentésről, amelyet a testület illetékes bizottságában korábban nagy többséggel elfogadtak.
A kedden délután 3 órakor kezdődott strasbourgi vitán Orbán Viktor miniszterelnök is részt vett, bár elkésett. Hét percet kapott a felszólalásra.
A jelentést összeállító holland zöldpárti Judith Sargentini elmondta, szoros szavazásra számít, mert ugyan képviselőtársainak túlnyomó többsége egyetért a szöveg megállapításaival, a pártpolitika még közbeszólhat, ugyanis a jóváhagyáshoz elengedhetetlen a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt legalább részleges támogatása.
A dokumentum elfogadáshoz a leadott voksok több mint kétharmadára, illetve az összes képviselő abszolút többségének támogatására (vagyis legalább 376 szavazatra) van szükség. A tartózkodás nem fog leadott szavazatnak számítani.
A jelentés szerint Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének, s ez indokolja az alapszerződés hetes cikke szerinti, gyakran atomfegyverként is emlegetett eljárás megindítását. A szövegben számos aggályosnak ítélt kérdést felsorolnak az alkotmányossággal, a választási rendszerrel, az igazságszolgáltatás függetlenségével, a korrupcióval, ahogyan a véleménynyilvánítás, a tudományos élet, az egyesülés és a vallás szabadságának, valamint a kisebbségek, például a romák és a zsidók, vagy a menedékkérők jogainak területével, az egyenlő bánásmóddal összefüggésben is.
A jogállamisági eljárás megindításának szakértők szerint ebben a fázisban inkább politikai, mintsem jogi jelentősége lenne. Ha az EP elfogadja, akkor a tagállami kormányokat tömörítő tanács négyötödös többséggel dönt majd arról, valós-e a veszélye annak, hogy az országban csorbulnak az Európai Unió alapértékei.
A hetes cikk olyan többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely az uniós alapértékek súlyos és rendszerszintű megsértése esetén - végső soron akár az érintett állam szavazati jogának a felfüggesztésével vagy más komoly szankcióval is járhat, de ehhez az összes többi EU-tag egyöntetű támogatására van szükség, amit az elemzők szinte kizártnak tartanak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06