Szlovák milliomosnő
Szlovákiában sem akar autót vezetni Rezesová
Kiderült az is, szabadulása óta hogyan telnek a szlovák milliomosnő napjai.
2018.09.04 12:44ma.hu
Mint ismeretes, Eva Rezesová 2012. augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán X5-ös BMW-jével ittasan, mintegy 165 kilométeres óránkénti sebességgel hátulról belerohant az áldozatok Fiat Puntójába. A Fiat kigyulladt, a benne ülő két házaspár meghalt. Eva Rezesová - nagy értékű, biztonsági berendezésekkel jól felszerelt terepjárójában - enyhe sérüléseket szenvedett.
A szlovák nőt jogerősen 9 év börtönre ítélték, ugyanakkor a jogszabályok szerint büntetése kétharmadának letöltése után szabadulhatott. A Budapest Környéki Törvényszék 2014-ben arról is döntött, hogy Eva Rezesovát 8 évre eltiltja a közúti járművezetéstől, ám ez csak Magyarország területén érvényes.
Rezesová ennek ellenére Szlovákiában sem akar volán mögé ülni.
"Eva csak a családjával foglalkozik, amióta kijött. Ő vitte iskolába a kislányát, Ellát a mai első tanítási napon. Természetesen nem ő vezette a kocsit. Mivel külföldi állampolgár, ezért a magyarországi jogszabályok csak Magyarországon belül vonatkoznak rá. Azaz simán megtehetné, hogy Szlovákiában kocsiba ül miután visszakapta és érvényesítette a jogsiját. A baleset miatt azonban arra az elhatározásra jutott, hogy Szlovákiában sem fog vezetni majd" - mesélte a kassai milliomosnő egyik ismerőse a 24.hu-nak.
Az is kiderült, hogyan telnek Rezesová napjai a szabadulása óta.
"Eva nagyon hálás az édesanyjának azért, mert végig számíthatott rá, amíg börtönben volt. Vele lakik most együtt a lányaival. Nagyon élvezi a szabad életet. A boldogságát pedig növeli, hogy pár nappal ezelőtt bővült a család. Ha jól tudom, akkor a bátyja gyerekének született meg a babája. Eva egyébként szeretne csinálni egy vállalkozást. Ám hogy pontosan mivel akar foglalkozni azt még nem döntötte el. Most csak az érdekli, hogy minél több időt töltsön együtt a lányaival" - mesélte a lapnak az ismerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
- 18:25 Heves összecsapások a Pride-felvonulás ellen tiltakozók és a rendőrség között a moldovai fővárosban
- 16:21 Tömeges járattörlést jelentettek be a légitársaságok az izraeli légtér lezárása miatt
- 14:19 Irak figyelmeztet: az olaj ára akár 300 dollárra is emelkedhet hordónként a közel-keleti konfliktus miatt
- 12:33 Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 legénysége a Nemzetközi Űrállomásra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06