Ügyészség
Gyerekkínzó rabló ellen emeltek vádat
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki társaival betört egy tatai házba, és megkínzott egy gyereket, hogy a szülőket rávegye értékeik átadására.
2018.09.03 09:03MTIReszl Ildikó főügyész tájékoztatása szerint az elkövető négy társával 2017 márciusában éjjel két órakor a garázst felfeszítve jutott be az ingatlanba. A símaszkot viselő férfiak a hálószobában egy férfit, egy nőt és két gyermeket gyorskötözővel megkötöztek.
Az egyik rabló a férfit ököllel többször megütötte, majd az egyik gyermek ujját késsel szurkálta, ezzel akarta rávenni a szülőket arra, árulják el, hol tartják értékeiket. Miután az elkövetők az áldozatokat egy alagsori szobába zárták, a házból készpénzt és nagy értékű órákat tulajdonítottak el; a kár meghaladta a hét és fél millió forintot.
A főügyészség az elkövető ellen egyebek mellett jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás miatt nyújtott be vádiratot. A férfi társaival szembeni vádemelésre az ügyészségi közleményben nem tértek ki.
Az ügyészség indítványozta, hogy ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság 10 év fegyházbüntetésre, valamint ugyanennyi időre a közügyektől való eltiltása ítélje, továbbá kötelezze a mintegy tíz és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
- 12:42 Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
- 10:40 A ChatGPT is besegített az idei Goncourt-díjas regénybe
- 8:20 Magukra hagytak három kikötött kutyát - az utolsó pillanatban érkezett a segítség
- 6:17 Egyetlen nap alatt 108 buddhista sztúpát emeltek Bhutánban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


