Kormány
Novák Katalin: kevesebb terhet jelent a családoknak a tanévkezdés
A szeptemberi családtámogatásokat évek óta előrehozottan elutalják augusztus végén.
2018.08.30 11:20MTIA kormány folyamatosan növeli a családok anyagi támogatását, így évről évre kevesebb terhet jelent a tanévkezdés - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Novák Katalin közölte, a szeptemberi családtámogatásokat évek óta előrehozottan elutalják augusztus végén. Az esedékes támogatások a héten érkeztek meg az 1,2 millió érintetthez - mondta, hozzátéve, a több gyereket nevelő családokban ez akár a 100 ezer forintot is elérheti.
Az államtitkár elmondta azt is, hogy az 1-9. osztályban ingyenes a tankönyvellátás, ami több tízezer forintos megtakarítást jelent mintegy egymillió diák családjának. A tankönyvek szervezetten jutnak el a diákokhoz, nem kell értük "szaladgálni" és hosszan sorban állni - jegyezte meg, kiemelve, hogy a jövő évi költségvetésben 11 milliárd forintot fordítanak majd ingyenes tankönyvellátásra.
Novák Katalin kitért arra is, hogy a tanév során a családok számíthatnak az ingyenes és kedvezményes étkeztetésre, az erre fordított összeget és a jogosultak körét folyamatosan bővítették az elmúlt években. 2010-hez képest jövőre már két és félszer akkora összeget, több mint 72 milliárd forintot fordítanak erre a célra - fűzte hozzá.
Az államtitkár közölte, a 2017-2018-as tanévben az egymillió bölcsődés, óvodás és általános iskolás közül 600 ezer részesült ingyenes vagy kedvezményes intézményi étkeztetésben, míg 2010-ben ez a szám csak 300 ezer volt. Hozzátette, hogy az iskolatej- és az iskolagyümölcs-programban még több jó minőségű ételt kaphatnak a gyerekek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 10:23 Nem létező cikk!
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06