Környezet
Először végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében
A parlagfű a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója mint az összes többi allergén növény együttvéve.
2018.08.28 11:46MTIElőször végeznek helikopteres parlagfű-felderítést Heves megyében, az egynapos szemlét a Belügyminisztérium és az Agrárminisztérium támogatja - jelentette be a megyei kormányhivatal főigazgatója kedden, a Gyöngyös-Pipishegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
Seszták Attila hangsúlyozta: a kormányhivatal a parlagfű elleni hatékony védekezést közérdeknek tekinti, az ellenőrzés évek óta tervszerűen, július 1-jétől október végéig tart.
Az eltelt csaknem két hónapban mintegy 33 ezer hektárnyi terület földi szemlézését végezték el. A Készenléti Rendőrség helikopterével egyetlen nap alatt ennek több mint négyszeresét, várhatóan körülbelül 150 ezer hektárnyi területet ellenőriznek. Ez nagy segítséget jelent a földről nehezen észrevehető, vagy nehezen megközelíthető parlagfüves "foltok" felderítésében - mondta, hozzátéve, hogy a vizsgálatok a nap folyamán három útvonalon 48 települést érintenek.
A főigazgató emlékeztetett: a parlagfű a leggyakoribb gyomnövény Magyarországon, virágpora több allergiás megbetegedés kiváltója mint az összes többi allergén növény együttvéve. Becslések szerint a probléma már a lakosság mintegy 15-20 százalékát érinti.
Seszták Attila kiemelte: június 30. után az eljáró hatóság - Heves megyében az Egri Járási Hivatal agrárügyi és környezetvédelmi főosztály növény- és talajvédelmi osztálya - minden esetben növényvédelmi bírságot ró ki a parlagfűmentesítési kötelezettségüket elmulasztó tulajdonosokra, illetve földhasználókra.
A szankció mértékét a fertőzött terület mérete, valamint a parlagfű-borítottság határozza meg, összege 15 ezer forinttól 5 millió forintig terjed. Bizonyos esetekben kötelező közérdekű védekezést rendelnek el, amelynek költsége szintén a földhasználót terheli - mondta.
A főigazgató tájékoztatása szerint Heves megyében tavaly több mint 466 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kormányhivatal szakemberei, ebből 152,5 hektáron rendeltek el közérdekű védekezést. Növényvédelmi bírságot 191 esetben szabtak ki, összesen 15 millió forintot meghaladó összegben. Idén a felderített parlagfüves terület nagysága eddig 170 hektár, ebből csaknem 107 hektáron közérdekű védekezést rendeltek el. A szakhatóság július óta mintegy 2 millió forint növényvédelmi bírságot szabott ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06