Oktatás
Mindenki őt támogatta, mégis elutasították a debreceni iskolaigazgató pályázatát
Indoklás nélkül utasították el Rózsavölgyi Gábor pályázatát.
2018.08.08 10:31ma.huKetten pályáztak a debreceni Ady Endre Gimnázium igazgatói posztjára. Egyikük Türk László fideszes önkormányzati képsviselő, másikuk Rózsavölgyi Gábor, aki 32 éve ott tanít és 2002 óta igazgató.
Azt még nem lehet tudni, hogy ki nyert, de azt már igen, hogy ki nem: Rózsavölgyi Gábor pályázatát egy nemmel elutasították - írja a 444.hu.
Pedig a nevelőtestület tagjai közül 62-ből 61-en támogatták vezetői programját. Türk elképzeléseit viszont 56/6 arányban leszavazták.
Rózsavölgyi pályázatát a Szülői Választmány nyílt szavazással, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta, Türké viszont csak 3 igent kapott, 27 nem és 1 tartózkodás mellett. A Diákönkormányzat is egyhangúlag a Rózsavölgyi elképzeléseit támogatta, Türk egyetlen igent sem kapott.
Mindezek ellenére az oktatási államtitkárság indoklás nélkül elutasította Rózsvölgyi pályázatát. Már tavaly sejteni lehetett egyébként, hogy valamiféle változás jön, mert akkor váratlanul csak egy évre kapott kinevezést.
A tankerület és az Emmi egyelőre nem indokolta meg döntését.
Az iskolai honlapon csak az elutasítás olvasható, az nem derül ki, hogy Türk László pályázatát elfogadták-e, vagy esetleg érvénytelen lett az eljárás. Türk László történelemtanár, aki soha nem tanított az Adyban, de még középiskolában sem.
Neve onnan lehet ismerős az olvasóknak, hogy tavaly májusban egy emlékezetes videóban szerepelt. Debrecen 6-os számú választókerületben ekkor tartottak időközi választást. A legtöbb szavazatot, 926-ot a Fidesz-KDNP jelöltje, vagyis Türk László kapta, akinek megadatott az, hogy telefonon, kihangosítva, jobbján Kósa Lajossal beszélhetett Orbán Viktor miniszterelnökkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


