Felsőoktatás
Indul az újabb diplomamentő csomag
Szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések.
2018.07.30 08:11MTIAugusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
A képzésben egyénileg, csoportosan és távoktatási formában is részt lehet venni. Az állam személyenként akár 300 ezer forinttal is támogathatja a nyelvtanulást - ismertette a helyettes államtitkár.
Az újabb programban angol, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelven lehet megszerezni a diplomához szükséges vizsgát. A nyelvtanfolyamok 2019 végéig tartanak és 2020 első felében kell igazolni a nyelvvizsga teljesítését. Akinek nem sikerül, annak vissza kell fizetnie a támogatást - tette hozzá.
Alapszakon egy középfokú nyelvvizsga kötelező a diploma megszerzéséhez. Több mint 90 ezren lehetnek, akiknek záróvizsgája van, de nyelvvizsga hiányában nem kaphatnak diplomát - ismertette.
Az első diplomamentő programban 2013-2016 között mintegy 10 ezren vettek részt, közülük több mint 6 ezren eredményesen - mondta Horváth Zita.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


