Légi
Kárpótolhatják a Malév pórul járt utasait
Több milliárd forint juthat vissza a csődbe ment légitársaság utasaihoz.
2018.08.07 11:22ma.huTöbb milliárd forintot juttathat vissza az IATA légiközlekedési szervezet a csődbe ment Malév kárt szenvedett utasainak az utazási irodákon keresztül - értesült a Napi.hu.
Az állami légitársaság 2012-ben ment csődbe, ezelőtt az utasok 11,4 millárd dollárnyi pénzt fizettek be utazási irodáknak Malév-jegyekért. A pénzt azonban a csődöt követően zárolta az IATA és csak most, az amszterdami bíróság döntésének következtében szabadítják fel az összeget.
Az Európai Utazási Irodák és Túraszervezők Szövetsége (ECTAA) 2015-ben 184 utazási iroda nevében perelte be az IATA-t hogy fizesse vissza a náluk levő összeget. Az IATA ellen az orosz Vnyesekonombank is pert indított, ugyanis a Malév nekik is több tízmilliárdos összeggel tartozott. A bíróság a Vnyesekonombank követelését elutasította, viszont úgy ítélte meg, hogy az ECTAA jogosan kéri vissza a pénzt, vagyis legalább egy részét, ugyanis a szervezet 15,8 millió dollárt követelt, ennek viszont csak a 72 százalékát kell majd visszatérítenie az IATA-nak.
Egyelőre nem tudni, pontosan hány utast érinthet a kártérítés, az viszont biztos, hogy csak azok juthatnak pénzhez, akik utazási irodán keresztül vásároltak repülőjegyet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


