Honvédelem
Benkő Tibor: korszerű, modern honvédség épül
A hadsereget minél nagyobb arányban itthon gyártott, illetve összeszerelt termékekkel kívánják felszerelni.
2018.07.30 08:56MTIA Magyar Honvédség meg tudja teremteni annak a bázisát, hogy a katonák a legmodernebb technikát használva szolgálhassanak a legénységtől kezdve a magas rangú tiszti állományig - mondta a Magyar Időknek Benkő Tibor. A lap hétfői számában megjelent interjúban a honvédelmi miniszter arról is beszélt, hogy a hadsereget minél nagyobb arányban itthon gyártott, illetve összeszerelt termékekkel kívánják felszerelni.
A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési program végrehajtása a miniszter szerint időarányosan jól áll. A program keretében új, korszerű harcászati felszereléssel, egyebek közt ruházattal, egyéni fegyverzettel, modern elektronikai eszközökkel látják el a katonákat - fejtette ki.
Hozzátette, hogy a katonák egyéni fegyverzete magyar hadiipari forrásból újul meg. Kiskunfélegyházán már elkészült az az üzem, ahol első körben összeszerelik, majd a gyártósor megérkezésével cseh licenc alapján gyártani fogják a pisztolyokat, géppisztolyokat és gépkarabélyokat. Folyamatban van a kézifegyverek lőszereinek és a hozzá való lőpor hazai előállításának megszervezése is.
A honvédelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy a fejlesztések megvalósításához maga mellett tudhatja a magyar katonákat és a honvédelmi tárcát támogató kormányzati szándékot, anyagi, erkölcsi és politikai értelemben véve egyaránt.
A miniszter a lapnak arról is beszélt, hogy a foglalkoztatottság bővülése, a munkahelyek számának növekedése nem feltétlenül kedvező a honvédség szempontjából, ugyanakkor 2016-tól kezdve emelkedik a katonai pályára jelentkezők száma. "Olyan honvédelmi életpályamodell alapjait sikerült megteremteni és kell fenntartani a jövőben, amellyel meg kell és lehet szólítani a leendő katonákat, pályán lehet őket tartani" - mondta. "Pénzben, fizetésben nem tudunk minden szakmával versenyre kelni, de kiszámíthatóságban és tervezhetőségben feltétlenül" - jegyezte meg.
Megemlítette azt is, hogy már több mint 7500 fős tartalékos állománnyal rendelkezik a honvédség, és egyre több köztük a fiatal.
Arra a felvetésre, hogy egyes vélemények szerint Magyarországot a NATO-ban nem tartják megbízható szövetségesnek, Benkő Tibor úgy reagált: "Lehet kritikákkal illetni a Magyar Honvédséget, de az elmúlt időszakban nyolc tábornokunk szolgált és szolgál különböző komoly felelősséggel járó, magas NATO-beosztásokban." "Ezek a pozíciók nem azt bizonyítják, hogy annyira rossz szövetségesek, megbízhatatlanok lennénk" - mondta a honvédelmi miniszter a Magyar Időknek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


