Légiközlekedés
Botrány: elállták a repülőgép útját Ferihegyen
Ismét csomagbotrány tört ki a Ryanair Budapest-Las Palmas járatán.
2018.07.22 17:04ma.huAz Indexet értesítette vasárnap egy utas, hogy velük ezúttal már Ferihegyen közölték, hogy a bőröndöket nem viszik el, mert a gép túlsúlyos. Választás elé állították őket: vagy maradnak a gépen, és szerdán kapják meg a poggyászaikat kint, vagy ha ez nem jó, akkor szálljanak le.
Az utasok állítólag olyannyira nem vették jó néven a dolgot, hogy mintegy ötvenen leszálltak, és üvöltözve állták el a gép útját. Aztán a pilóta bejelentette, hogy azoknak, akiknek a csomagja Budapesten marad, legkésőbb hétfőn megkapják. A helyszínre közben rendőrök is érkeztek, az utasok pedig a kiszedett bőröndökből próbálták gyorsan kivenni azt, amire szükségük lehet. Egy héttel korábban is ezzel a járattal volt gond: a csomagok jelentős hányada nem érkezett meg a Kanári-szigetekre, emiatt 70-80 utas szerdáig várt a bőröndjeire.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


