Légi
Az utasokat elvitte a Kanári-szigetekre a gép, a csomagok viszont Budapesten maradtak
70-80 utas maradt csomagok nélkül a Kanári-szigeteken.
2018.07.16 10:22ma.huEgy darabig a csomagjai nélkül kell boldogulnia a Kanári-szigeteken 70-80 embernek, miután a Ryanair vasárnapi Budapest-Las Palmas járatával a csomagok nagy része nem érkezett meg - írja az Index.
Egy utas a Blikknek azt mondta, hogy kétszáz ember csomagja keveredett el. A lap szerint már a budapesti reptéren is gondok voltak, órákig tartott a csomagfeladás, az emberek kígyózó sorokban vártak arra, hogy feladhassák poggyászukat. A lap szerint a csomagokat szállító futószalag hibásodott meg.
A gép végül egy órás késéssel szállt fel. A következő bosszúság már a Las Palmas-i reptéren érte az utasokat, ott közölték velük ugyanis, hogy a csomagok nagy része Budapesten maradt, mivel a pilóta egy óránál tovább nem várt arra, hogy a földi kiszolgálószemélyzet megérkezzen velük.
"Egyből a Ryanair ügyintézőjéhez küldtek mindenkit, legalább 80 embert, a többieket egy másik ablakhoz, hogy jegyzőkönyvben tehessenek panaszt, amiért nem érkezett meg a csomagjuk. Itt is több órát kellett sorban állni, mire felvették az adatainkat, ráadásul megnyugtató hírekkel sem tudtak szolgálni. Azt a tájékoztatást adták, hogy legkorábban szerdán kaphatjuk meg a holmijainkat" - mondta el egy utas.
A Budapest Airport kommunikációs igazgatója az Indexnek megerősítette, hogy maradtak csomagok Budapesten, részleteket azonban nem árulhatott el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
- 14:43 Egykor ételre sem volt pénze, most egy egész államot vezethet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


