Illegális bevándorlás
Fidesz: Mogherini leleplezte a valódi célt, migránsokkal akarják betelepíteni Európát
A Fidesz szerint a brüsszeli bizottság alelnöke leleplezte a valódi célt: migránsokkal akarják betelepíteni Európát.
2018.06.25 00:26MTIPuskás Imre Fidesz-szóvivő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője, az Európai Bizottság alelnöke a minap úgy fogalmazott: Európa szempontjából "életbe vágóan fontos" a bevándorlás.
Brüsszel tehát nem megállítani, hanem segíteni akarja a bevándorlást - mondta a nagyobbik kormánypárt szóvivője.
Puskás Imre arról beszélt, hogy a Soros-hálózat és a velük szövetséges brüsszeli politikusok pénzügyi és politikai célokból tudatosan népességcserét akarnak végrehajtani Európában, ahogy ez "a Soros-tervben áll".
A brüsszeli bizottság saját akaratának érvényesítéséért vasárnapra még egy minicsúcsot is összehívott, a jövő heti EU-csúcson pedig a bevándorláspárti erők mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy saját akaratukat rákényszerítsék másokra és bebizonyítsák, hogy a bevándorlás életbe vágóan fontos az EU számára - mondta a szóvivő.
"Mi azonban azt valljuk, hogy a bevándorlás tönkreteszi Európát. Nekünk Magyarország az első, ezért semmilyen a bevándorlást támogató és a kötelező betelepítésről szóló brüsszeli javaslatot nem vagyunk hajlandóak aláírni" - jelentette ki Puskás Imre.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


