Ügyészség
Három fiatal rabolt ki egy 95 éves férfit
A fiatalkorú elkövetők és gyermekkorú társuk a 95 éves férfitól az aznap felvett nyugdíját vették el erőszakkal.
2018.06.13 10:47ma.huA vádirat szerint a két – elkövetéskor 15, valamint 16 éves – fiú és harmadik, gyermekkorú társuk 2017. augusztus 11-én nappal, a VIII. kerület, Kálvin térnél figyelt fel az idős, nehezen közlekedő sértettre, aki egy bevásárló táskát húzott.
Az elkövetők megbeszélték, hogy megszerzik a sértett táskáját, ezért követni kezdték a 95 éves férfit, aki közben bement az egyik közeli lakóházba. Későbbi támadói ide is követték őt, mindhárman bementek a lépcsőházba, ahol az egyikük felajánlotta a sértettnek, hogy segít vinni a táskáját. A sértett a segítséget elutasította, majd felment a második emeletre és ott – mivel nem akarta, hogy a fiatalok megtudják, hogy pontosan melyik lakásban lakik – leült a folyosón.
A fiatalkorú vádlottak leültek mellé, majd az egyikük benyúlt a férfi zakójába, amiért ő kiabálni kezdett, ezért az egyik elkövető, hogy a hangoskodást megakadályozza, a sértett szájába nyúlt és azt kifeszítette. Eközben társai átkutatták a sértett zsebeit, és onnan kivették az idős férfi aznap felvett nyugdíját tartalmazó borítékot.
Mivel a sértett megpróbált ellenállni és kapálózott, lefogták a lábait, majd a bevásárló táskáját is átkutatták, ahonnan némi aprópénzt vettek ki, majd mindhárman elfutottak.
A sértett értesítette a rendőröket, akik mindhárom elkövetőt rövid időn belül azonosították és elfogták.
A két fiatalkorút a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével vádolja, és velük szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratban.
Harmadik társukkal szemben a kerületi ügyészség a nyomozást – gyermekkor, mint büntethetőséget kizáró ok miatt – megszüntette.
Az ügy kapcsán a Budapesti Rendőr-főkapitányság által korábban közzétett fotók elérhetők itt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06