Állat
Nagyon szomorú az elfogott maci - képek
Vackornak, Robinak is elnevezték, az elfogott medve azonban valójában nőstény, és eléggé depressziósnak tűnik.
2018.06.10 13:33ma.huA Szegedi Vadaspark medveházában gondozzák a Sándorfalva közelében pénteken befogott medvét.

Veprik Róbert, az állatkert igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a 2-3 éves állat - a korábbi feltételezésekkel ellentétben - valószínűleg nőstény.

A 80-100 kilogrammos medve láthatóan kimerült az elmúlt két hétben megtett 250-300 kilométeres kóborlás során. Miután a Szegedi Vadasparkba szállították, az állatkert medveházának egyik elkülönítő helyiségében helyezték el. Inni és enni kapott, kiengedése után azonnal nekilátott az almából, répából és céklából álló menühöz.
Az állat további sorsáról hétfőn - valamennyi érintett szervezet képviselőjéből álló - bizottság dönt, mert a medve viselkedése a szakembereket is meglepte, túlságosan szelídnek, békésnek tűnik - közölte az igazgató.
Az állat május végén először Nógrád megyében bukkant fel, majd dél felé tartva Abony, Kocsér, Tiszaalpár térségében figyelték meg. Miután Tömörkénynél és Dóc közelében is látták, pénteken éjfél előtt a Csongrád megyei Sándorfalva közelében fogták be, azt követően, hogy az igazgató altató lövedékkel elkábította.
Kapcsolódó írások:
- Hétfőn döntenek a befogott medve sorsáról
- Elkábították a Magyarországon kóborló medvét
- Továbbra is dél felé halad a medve, elérheti a magyar határt is
- Hőkamerás rendőrségi helikopterrel is keresik a magyar medvét
- Mégsincs meg: még keresik az elkóborolt medvét
- Elkapták az abonyi medvét
- Megtalálták az abonyi medvét
- Az abonyi iskolánál is medvét láttak
- Hiába figyelmeztették a lakosságot, mégis üldözni kezdték a barnamedvét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06