Jó lesz sietni, a helyek nagy része betelt
HM: nagy az érdeklődés a honvédelmi táborok iránt
A tematikus táborokban a fiatalok megismerhetik a katonák életét, és bizonyos haditechnikai eszközöket is.
2018.06.03 04:30MTIA honvédelmi táborok az idén már 1200 fiatalt fogadnak, a helyek többsége betelt - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Honvédelmi Minisztérium sajtófőnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Az alezredes közlése szerint már tizenöt helyszínen, összesen harminchárom, ötnapos bentlakásos tábort szerveztek 12 és 18 év közötti fiataloknak. A helyek 90 százaléka betelt, a még elérhetőekről például a honvedelem.hu oldalon lehet tájékozódni.
A tematikus táborokban a fiatalok megismerhetik a katonák életét, és bizonyos haditechnikai eszközöket is - tette hozzá.
A sajtófőnök elmondta azt is, hogy a táborokba jelentkezőket később szívesen látnák viszont a hivatásos állományban, ezért a fiataloknak bemutatják azokat a lehetőségeket, amelyek a honvédelmi oktatási rendszerben várják őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


