Érdemes kivárni a befizetéssel
Bíróság előtt a Centrum Parkoló
Beperli a Centrum Parkoló Kft.-t megbízó hét kerületet a közigazgatási hivatal, alapvetően a törvénytelenül eladott többmilliárdos követelésállomány miatt.
2007.12.19 11:29NépszabadságÉrdemes kivárniuk azoknak a jogkövető autósoknak, akik a bíróságtól ezekben a hetekben kapják kézhez a parkolási díjfizetés állítólagos elmulasztása miatt kézbesített fizetési meghagyást. Ajánlott ellentmondással élniük, s így vállalni a polgári peres eljárást valamelyik követelésbehajtó céggel szemben.
A Népszabadság információi szerint ugyanis a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal pert indít a Fővárosi Önkormányzatok Parkolási Társulása, valamint az azt létrehozó hét kerület - így közvetve az általuk a parkolók üzemeltetésével megbízott Centrum Parkoló Rendszer Kft. - ellen. Leginkább azt kifogásolva, hogy a Centrum törvényellenesen, a társulásban résztvevő önkormányzatok felhatalmazása nélkül adta el több milliárd forintos követelésállományát különböző behajtó cégeknek.
Forgács Imre, a közigazgatási hivatal vezetője megerősítve a Népszabadság információját, elmondta: ahhoz, hogy a Centrum eladja követelésállományát, az önkormányzatok felhatalmazásával kellett volna rendelkeznie.
Mindemellett jogsértő, ha a parkolási jegy megvásárlásának elmulasztását többször is szankcionálják. Nem megfelelő a kft. panaszkezelése sem, de az is felróható a Centrumnak, hogy nem veszi figyelembe az önkormányzatok selejtezési gyakorlatát, s több évre visszamenőleg követeli a parkolási pótdíjat. Ezzel pedig megsérti az állampolgárok jogorvoslathoz való jogát.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


