Vádemelés
Évekig fogvatartottak egy nőt Monorierdőn
Ha a pár elment otthonról, a férfi előzőleg a sértett lábait lánccal összelakatolta és bezárta őt a pincébe.
2018.05.03 11:35MTISzemélyi szabadság megsértése és más bűntettek miatt vádat emeltek egy pár ellen, amely évekig elzárva tartott egy budapesti asszonyt monorierdői házában; a lakóhelyéről eltűnt sértettet időközben holttá nyilvánították - közölte Szabó Ferenc Pest megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
A Monori Járási Ügyészség vádirata szerint a sértett a betegsége miatt 2010-ben többször ismeretlen helyre ment a lakásából, ezért a rendőrség 2010 decemberétől eltűnt személyként körözte, majd 2016 decemberében holttá nyilvánította a bíróság.
Az asszony 2017 júniusában egy vecsési élelmiszerüzletnél tűnt fel, kukákban turkált, lábáról fémlánc és lakat lógott - áll a közleményben.
A nyomozás feltárta, hogy a nő 2010-ben ismerkedett meg a vádlottakkal, önként ment hozzájuk lakni Monorierdőbe, ahol egy pincében kialakított lakrészben éltek. A sértett innen is többször eltűnt, ezért egy idő után, ha a pár elment otthonról, a férfi előzőleg a sértett lábait lánccal összelakatolta és bezárta őt a pincébe.
Az asszony szabadulásakor is így járt el a férfi, de a nőnek sikerült a láncot szétszednie, megszökött és a vasúti sínek mentén Vecsésre ment - írta a főügyész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:25 Spanyolország hazahívja Buenos-Aires-i nagykövetét
- 16:22 Új gyalogátkelő lesz az Örs vezér terénél, a Kerepesi úton
- 15:21 Uniós külügyi szolgálat: a koszovói rendőrség akciója ellenkezik a normalizáció szellemével
- 14:24 Az EU jóváhagyta, hogy a befagyasztott orosz vagyon nyereségét Ukrajna önvédelmére és újjáépítésére használják fel
- 13:23 Izraeli védelmi minisztere az önvédelmi jog tagadásával vádolta a hágai főügyészt
- 12:33 Donald Tusk: Varsó 300 millió eurós hitelt vesz fel az EIB-től az európai légvédelemhez kapcsolódó műholdprogramra
- 11:23 Elmozdították a hídomlást okozó konténerszállítót Baltimore kikötőjének bejáratából
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06