Pártok
Csütörtökön ül össze az LMP frakciója
Egyelőre nem tudható, hosszú távon ki képviseli az LMP frakciójában a párttal választási szövetségre lépett Új Kezdetet.
2018.04.23 15:58MTICsütörtökön és pénteken tartja kétnapos, alakuló frakcióülését Siófokon az LMP - mondta Ungár Péter, a párt megválasztott képviselője hétfőn az MTI-nek.
Beszámolt arról is: a frakció megalakulását követően dönt arról, tagjai közé felveszi-e Szabó Szabolcsot, aki az Együtt színeiben szerzett egyéni mandátumot, és független képviselőként kerül be az alakuló Országgyűlésbe.
Egyelőre nem tudható, hosszú távon ki képviseli az LMP frakciójában a párttal választási szövetségre lépett Új Kezdetet. Az LMP-Új Kezdet választási lista harmadik helyét betöltő Gémesi György pártelnök korábban az MTI-nek elmondta: felveszi a mandátumát, de mivel megtartja gödöllői polgármesteri tisztségét, az összeférhetetlenség miatt harminc napon belül lemond az országgyűlési képviselőségről.
Azt nem tudta egyértelműen megmondani, hogy a mandátum betöltőjének személyéről az Új Kezdet április 26-án esedékes választmányi ülésén döntés születik-e.
Az LMP-Új Kezdet az országos listán hét mandátumhoz jutott, míg Csárdi Antal egyéni jelöltként lett képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


