Balhé az LMP-ben
Sallai Róbert Benedek nekiment Hadházy Ákosnak
Szemtanúk szerint Sallai Róbert Benedek, leköszönő LMP-s országgyűlési képviselő szombaton megpróbálta megütni az LMP országgyűlési képviselőjét és társelnökét, Hadházy Ákost, majd elviharzott a helyszínről.
2018.04.14 17:30ma.huAz index.hu információi szerint Sallai Róbert Benedek, leköszönő LMP-s országgyűlési képviselő szombaton egy visszalépett képviselő etikai bizottsági meghallgatásán megpróbálta megütni az LMP országgyűlési képviselőjét és társelnökét, Hadházy Ákost, majd elviharzott a helyszínről.
Az esetet több szemtanú is megerősítette az Indexnek, de hozzátették, hogy azért nem arról van szó, hogy a két politikus összeverekedett volna.
Hadházy a lapnak azt mondta, hogy éppen ő beszélt, amikor Sallai hirtelen nekirontott és meg akarta ütni. Többen lefogták, de még így is sikerült a székével együtt fellöknie Hadházyt. A politikus Facebook-oldalán is megerősítette az incidenst, majd azt írta, a Fidesz évek óta csepegteti, újabban dézsából önti a gyűlölet mérgét a közéletbe, ha ezt sikerül semlegesíteni, legyőzhetőek, de ha nem, akkor végleg ők győztek.
Több szemtanú is azt nyilatkozta nekünk, hogy Hadházy az eset után eszméletét vesztette pár percre.
Az LMP is megszólalt az ügyben, azt írták, hogy a párt az erőszak minden formájával szemben a zéró tolerancia elvét vallja, ezért a mai napon történt eseményeket követően azonnal megkezdődött a párton kívüli jogi és a párton belüli fegyelmi eljárás Sallai R. Benedekkel szemben.
Hadházy Ákos ellen egyébként már a választás előtt etikai vizsgálat indult a párton belül, mert az LMP legfőbb döntéshozói testületeinek határozatai ellenére kokettált a szocialistákkal.

Hadházy a választások után a 24.hu-nak adott interjújában arról beszélt, hogy Schiffer András és Sallai Róbert Benedek sokmilliós perrel fenyegette azokat a jelölteket, akik visszalépnek az esélyesebb ellenzékiek javára. Schiffer ezért a kijelentésért perrel fenyegette meg Hadházyt.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


